Lakat alatt a késes banda

Vágólapra másolva!
Fiatalokat fosztogató késes bandát kaptak el a rendőrök Zuglóban. A fiatal fiúkból álló csapat elsősorban a kisföldalatti Mexikói úti végállomásának környékén támadott meg hasonló korú, tizenéves fiatalokat. Elvették értékeiket, de több esetben még ruhájukat is magukkal vitték. Hétfőn azonban hosszas utcai üldözés után elkapták őket.
Vágólapra másolva!

Egyedül sétáló tinédzsereket fosztott ki hónapokon keresztül az a háromtagú zuglói banda, amelyiket hétfőn sikerült felszámolnia a XIV. kerületi rendőrségnek. A két 16 és egy 19 éves fiúból álló csapat a kisföldalatti Mexikói úti végállomása környékén szemelte ki áldozatait. Rövid ideig követték, majd körbevették és késsel megfenyegették a hasonló korú fiatalokat. Több esetben nem csak készpénzt, mobiltelefont vagy más értéktárgyat vették el, de sokszor még a cipőt vagy kabátot is levettették áldozatukról a téli hidegben. Eddig tizennégy esetet tudtak rájuk bizonyítani a nyomozók.

Mivel a legtöbb bejelentésben az szerepelt, hogy a földalatti végállomása közelében tevékenykedik a késes banda, a civil ruhás rendőrök hétfő este itt várták őket. Sikerült is azonosítaniuk a személyleírások alapján a fiatalokat. Amikor igazoltatni akarták őket, azonnal elszaladtak. A rendőrök több kilométeren keresztül loholtak a fiúk után. Két bandatagot sikerült utolérniük, a harmadik késes rabló azonban gyorsabban futott a rendőröknél, így őt csak néhány órával később vették őrizetbe lakása közelében - közölték a Budapesti Rendőr-főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján.