<P>Újabb szigorítások várhatók az európai reptereken</P>

Vágólapra másolva!
Várhatóan további szigorításokat vezetnek be a repülőtereken Európa országaiban. Minden egyes csomagot átvilágítanak és alaposan átvizsgálnak majd berakodás előtt, komolyabban megvizsgálják az ételszállító ládákat. Elképzelhető, hogy a pilótafülkét teljesen elszigetelik az utastértől, illetve hogy beszállás előtt minden utassal szakemberek beszélgetnek el a reptereken.
Vágólapra másolva!

Az Európa Tanács múlt heti téli parlamenti ülésszakán a képviselők vitát rendeztek a légi közlekedés biztonságáról. A parlamenti közgyűlés Strasbourgban arról döntött, hogy Európában is szigorítani és egységesíteni kell a biztonsági rendszert.

Amennyiben az Európai Unió elfogadja az Európa Tanács ajánlásait, akkor a tagországoknak, és minden bizonnyal a csatlakozni kívánó országoknak is a közeljövőben komoly, új intézkedéseket kell foganatosítaniuk a repülőtereken. Ezt Lotz Károly, a Stasbourgban járt magyar delegáció tagja mondta az [origo]-nak hétfőn. A tárgyalások február közepén folytatódnak.

Lotz Károly szerint több alapvető problémára még nem sikerült megoldást találni, így nem tudták eldönteni, hogy a pilótafülke bombabiztos, zárt helyiség legyen-e. A pilóták maguk tiltakoznak ez ellen, mert amennyiben bezárják őket a fülkébe, vészhelyzet esetén előfordulhat, hogy nem tudnak intézkedni az utasok érdekében.

Hatalmas vita alakult ki, és további viták várhatók arról, hogy beszállás előtt képzett szakemberek beszélgetnének el az utasokkal a reptereken. Az izraeli légitársaság jelenleg is alkalmazza az úgynevezett interjús beléptetési rendszert. A repülőn dolgozók örülnének az újabb "szűrőnek", míg a légitársaságok vezetői attól tartanak, hogy az utasokat elriasztaná egy újabb kényelmetlen procedúra, és sokan repülő helyett vonatra ülnének.

Péterffy Gábor, a Ferihegyi Repülőtér sajtószóvivője azt mondta, hogy az új intézkedések bevezetése csak akkor lehetséges, ha azoknak minden európai repülőtéren meglesznek a feltételei, ez azonban még messzebb van. Ferihegyről indulnak olyan járatok, amelyek jelenleg is csak különleges ellenőrzés után szállhatnak föl. A vidéki repterek felkészítése azonban még időt vesz igénybe.

Hamarosan változtatások várhatóak azonban a reptereken több dologban - tette hozzá Lotz Károly. Gyenge pontja a rendszernek a catering: az élelmiszerek szállítására használt óriási fémládákban könnyen elrejthetők fegyverek, bombák, míg az utasoktól a körömreszelőt is elveszik beszálláskor. El kell érni, hogy a reptereken minden egyes csomagot átvilágítsanak és alaposan átvizsgáljanak berakodás előtt. Ennek megoldására a Ferihegyen is bővítések várhatók. Komoly káderpolitikát kell továbbá folytatni a személyzet, mind a földi, mind a repülőkön dolgozó munkatársak kiválogatásánál.