Sűrűn érkeznek a bejelentések a tiltott helyen cigizőkről

Vágólapra másolva!
Minden héten több bejelentés is érkezik az ÁNTSZ fővárosi intézetéhez a tiltott helyen dohányzókról, illetve azokról az intézményekről, amelyekben nem jelöltek ki megfelelő dohányzóhelyiséget. Az egyik bevásárlóközpontra 50 és 100 ezer forint közötti bírságot szabnak ki.
Vágólapra másolva!

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) munkatársai felállítottak egy listát azokról a sűrűn látogatott helyekről, ahol vizsgálatot tartanak. Ezek között vannak bevásárlóközpontok, egészségügyi intézmények, szórakozóhelyek. Emellett hetente több bejelentést kapnak, és ezekre a helyekre is kivonulnak - mondta az [origo]-nak Szabó Enikő, az ÁNTSZ élelmezés- és táplálkozás-egészségügyi osztályának főorvosa. Gyakran előfordul az is, hogy valaki a saját munkahelyét jelenti be, de ilyen esetekben általában csak körülírják, hogy melyik cégről van szó, mert tartanak attól, hogy a munkatársak rögtön rájönnek, hogy ki volt a bejelentő.

Az ÁNTSZ-kommandók eddig egy bevásárlóközpontban állapítottak meg szabálytalanságot, az áruházban nem megfelelő helyet jelöltek ki dohányzásra. A nemdohányzók védelméről szóló törvény ugyanis előírja, hogy a dohányfüstös levegő a nemdohányzók légterébe nem mehet át, ezt vagy fallal vagy légtechnikai berendezéssel lehet megoldani. A szabálytalanságot az ÁNTSZ állapítja meg, a bírságot pedig az adott kerület szabja ki, és az ÁNTSZ egy bizonyos idő után újra ellenőrzést tart. A nem megfelelő hely kijelöléséért 50 és 100 ezer forint közötti bírságot lehet kiszabni.

A tisztiorvosi szolgálat a dohánytermékek reklámozásának tilalmát is folyamatosan ellenőrzi, mivel idén már tilos cigarettát közterületeken reklámozni.

Korábban:

ÁNTSZ-kommandók vadásznak a tiltott helyen cigizőkre