Vágólapra másolva!
Aláírásgyűjtő akciójukban több mint 192 ezer aláírást számláltak össze a közszféra bérrendezését szorgalmazó szakszervezetek. Csütörtökre várhatóan kétszázezernél is nagyobb lesz ez a szám. A Pedagógus Szakszervezet holnap adja át az íveket az Országos Választási Bizottságnak.
Vágólapra másolva!

Várhatóan több mint négyszer annyi aláírás gyűlik össze a közszféra bérrendezését célzó aláírás-gyűjtési akción, mint amennyi minimálisan szükséges lenne a kérdés parlamenti tárgyalása érdekében. A holnapi végső összesítéskor valószínűleg már a 200 ezret is meghaladja az egyetértők száma. A kezdeményező Pedagógus Szakszervezet (PSZ) adatai szerint már több mint egy héttel a határidő lejárta előtt átlépték a bűvös 100 ezres határt.

"Bár az aláírások összesítése még folyik, már 192 ezer támogatót számoltunk össze" - tudtuk meg Árok Antaltól, a PSZ titkárától. Ez hatalmas eredmény, különösen azt figyelembe véve, hogy célunk megvalósításához már 50 ezer név is elegendő lett volna. Ennyi hitelesített aláírás regisztrálása esetén ugyanis az Országgyűlésnek mindenképpen tárgyalnia kell a kezdeményezésről.

Mint ismert, a PSZ a közszférában tarthatatlanná vált bérfeszültségek kezelése érdekében kezdeményezte az aláírás-gyűjtési akciót. A minimálbér 50 ezer forintra történő emelését követően ugyanis nem igazították a változáshoz az illetménytáblát. Ennek eredményeképp összetorlódott a különböző végzettségűek és rövidebb- hosszabb ideje alkalmazásban állók bére. Így csaknem azonos fizetségek kap havi munkájáért egy több évtizede tevékenykedő felsőfokú végzettségű dolgozó, mint egy néhány éve végzett, érettségivel tevékenykedő alkalmazott.