Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybírósághoz fordul a prostituáltak érdekvédelmi szervezete kedden, s terveik szerint nemzetközi jogi fórum előtt is kiteregetik a magyarországi türelmi zónák ügyét. Földi Ágnes, az egyesület elnöke az alkotmánybírósági beadványról nem árult el részleteket.
Vágólapra másolva!

Azért keresnek jogorvoslatot a prostituáltak, mert a fővárosi önkormányzat két és fél éve nem jelöli ki türelmi zónát. Amikor pedig maguk keresték a megoldást, és meg is találták a zóna helyszínét a Rózsadombon, a II. kerületi önkormányzat bejelentette: csaknem az egész városrész védett övezetnek számít. Arra hivatkoztak: egymást érik a környéken a diplomatalakások, ezek pontos helyét azonban - államtitokra hivatkozva - nem nevezték meg. Az örömlányok elfogadhatatlannak tartják, hogy nem kapnak információt a védett övezetek határáról, amelyeken kívül a törvény már megengedi a legősibb szakma szabad űzését.

Magukat megnevezni nem akaró jogi szakértők szerint a lányok egyvalamit tehetnek, hogy kiderüljön, igazat mondott-e a II. kerületi önkormányzat, amikor diplomatalakások tömegével indokolta a prostitúció tilalmát. Valakit "fel kellene áldozniuk" az ügy érdekében: azaz nem törődve a figyelmeztetéssel, mégis nekiállnának dolgozni a Rózsadombon. Ha a rendőrség eljárást indít ellenük, a bíróság előtt ki kell derülnie, valóban található-e diplomáciai objektum 300 méteres körzetben.

Földi Ágnes, az érdekvédelmi szervezet elnöke meglepődött a felvetésen, ám kétségesnek tartja az ötlet kivitelezhetőségét. Arra ugyanis nincs garancia, hogy a bíróság 100 ezer forintos pénzbüntetésre vagy 10 nap elzárásra ítéli a tiltott helyen dolgozó prostituáltat. A lányok egyébként legjobban az elzárástól félnek, hiszen ez jelentős bevételkiesést okozhat számukra. Megjegyezte Földi Ágnes, a pénzbüntetést akár még összedobhatnák az egyesület tagjai, a szabadságvesztéssel azonban már gondok lennének.

"Én szívesen leülném a 10 napot, ha ez lenne az ára az igazság napvilágra kerülésének, de nem hiszem, hogy a bíróság elfogadná érvelésünket" - fogalmazott ironikusan az elnök asszony.

Ajánlat: