650 millióért szállítja a Defend a posta pénzét

Vágólapra másolva!
Bruttó 649,1 millió forint az az összeg, amelyet a Defend Kft. a Magyar Postával kötött pénzszállítási- szerződés kapcsán elnyert. A közbeszerzési pályázatra egyedül a Defend jelentkezett.
Vágólapra másolva!

Összesen bruttó 649,1 millió forint a Defend Kft. és a Magyar Posta Rt. között létrejött szerződés értéke. A Magyar Posta közúti pénzszállítási tevékenység végzésére 145 budapesti és 74 vidéki, összesen 219 db posta készpénzellátási és készpénz-beszolgáltatási igényének teljesítésére írta ki pályázatát, amelyre egyedül a Defend jelentkezett.

Noha a közbeszerzési eljárás végeredménye még tavaly novemberben vált ismertté, ám a pontos összeg csak a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számában olvasható. A két legfontosabb elbírálási szempont az ajánlati ár és a szolgáltatás színvonala voltak. A Defend azért érdemel kiemelt figyelmet, mert a cég alapítója, Földi László jó kapcsolatban áll a Fidesszel, és az elmúlt három évben a Defend számos állami vállalat biztonsági feladatainak elvégzésére kapott megbízást.

A Magyar Posta korábban tulajdont is szerzett a Defend Kft-ben. Emiatt két szocialista képviselő feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség január 29-ig meghosszabbította a feljelentés-kiegészítés határidejét, mert addig szakértőik vizsgálják a tranzakciót. Két szocialista képviselő szerint a postának nagy vagyoni kára keletkezett az ügyletből.

A feljelentők úgy vélik, a posta nem törekedett arra, hogy tulajdonosként konszolidálja a kft.-t. A feljelentésben leírtak szerint a különböző kölcsönök a postának félmilliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak. A szocialista képviselők beadványa szerint ez különösen nagy, vagy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette alapos gyanújaként minősíthető.

Korábban: