Idegengyűlölet elleni demonstráció Nyíregyházán

Vágólapra másolva!
Mintegy százan tiltakoztak Nyíregyházán az idegengyűlölet ellen. A demonstráció résztvevői egy könyvesbolt elé vonultak, mert sérelmezik, hogy - állításuk szerint - a zsidó és a roma kisebbség ellen uszító műveket árulnak az üzletben.
Vágólapra másolva!

Idegengyűlölet elleni demonstrációt tartott az Eötvös Károly Magyar-Izraeli Baráti Kör csütörtökön Nyíregyházán, ahol a város központjában mintegy százan vettek részt az utcai megmozduláson.

A tüntetés résztvevői szerint Magyarországon a fajgyűlölet és az antiszemitizmus egyes megnyilvánulásai tapasztalhatók, s ez ellen tiltakozva emlékeztettek a holokausztra is.

A demonstráció résztvevői az egyik nyíregyházi könyvesbolt elé vonultak, és tiltakoztak amiatt, hogy állításuk szerint - az üzletben a zsidó és a roma kisebbség ellen uszító műveket árulnak.

Gáll Ottó, a baráti kör elnöke emlékeztetett arra, hogy a könyvesbolt előtt december 8-án már volt egy tüntetés, akkor civilek szerveztek demonstrációt a Cigánysorsok cigányúton című könyv árusítása, valamint az ellen, hogy a könyv szerzője, Franka Tibor a boltban dedikált.

A szervezet vezetője közölte: írásban is kérik majd a bolt tulajdonosát arra, hogy szüntesse meg a szerintük idegengyűlöletre uszító könyvek árusítását. Hozzátette: amennyiben azt nem teszi meg, tiltakozó kampánysorozatot szerveznek az üzlete ellen.

A nyíregyházi demonstráció száz résztvevője csütörtök délután Budapestre utazik, és részt vesz a budapesti gettó felszabadulásának évfordulója alkalmából szervezett fővárosi megemlékezésen.