Kegyetlen önbíráskodások a hétvégén

Vágólapra másolva!
Két esetben nyolc napon túl gyógyuló, egyszer pedig életveszélyes sérüléseket okoztak azok a kölcsönadók, akik nem fizető adósaikat akarták megbüntetni. Az önbíráskodók puszta kézzel, vasrudakkal, vagy késsel támadtak adósaikra, és azon kívül hogy megverték őket, készpénzt illetve értéktárgyakat is eltulajdonítottak tőlük.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön a főváros XIV. kerületében hárman támadtak egy 46 éves nőre saját, Róna utcai otthonában. A támadók - két huszonéves férfi és egy 36 éves nő - berúgták a sértett lakásának ajtaját, majd bántalmazták a nőt, kiverték egy fogát is. Állítólagos tartozására hivatkozva elvették tőle mobiltelefonját, és erőszakkal egy nyilatkozatot is kicsikartak tőle.

A nyomozók végül az egyik tettes munkahelyén - egy zuglói borozóban - szerzett információk alapján vették őrizetbe a támadókat. Az elfogott elkövetők átvizsgálásakor az eltulajdonított mobiltelefont és a kikényszerített nyilatkozatot is megtalálták. A támadók beismerték tettüket.

Záhonyban pénteken este a 33 éves A. Lajos és négy társa vasrudakkal vert össze szintén tartozás miatt egy férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, emellett elvették 70 ezer forintját is. A rendőrség kezdeményezte a büntetett előéletű A. Lajos előzetes letartóztatásba helyezését.

Hajdú-Bihar megyében, Polgáron - ugyancsak tartozás miatt - esett egymásnak két ember. B. Antal szombaton este egy 15 centiméter pengehosszúságú késsel támadt B. Gézára annak otthonában, mivel a sértett nem adta meg pénztartozását. Az adós súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a támadó ellen emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt indítottak eljárást - közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság.