Elítélték a szentesi polgármestert

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a szentesi polgármestert és két vádlott-társát a Szegedi Városi Bíróság hétfőn; az ítélet nem jogerős. Szirbik Imre polgármester harmadrendű vádlott és két társa, az elsőrendű vádlott K. Gy., valamint a másodrendű vádlott P. Z. egyformán egy év és hat hónap börtönbüntetést kapott, amelynek letöltését a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette.
Vágólapra másolva!

A bíróság egyszersmind előzetes mentesítésben részesítette a vádlottakat, s kötelezte őket az 54 sértett javára 7 millió forint kártérítés megfizetésére. A vád ellenük 90 rendbeli, társtettesként elkövetett csalás - közte üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó is -, továbbá egy rendbeli társtettesként jelentős értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás. Az ítélet nem jogerős, az ügyész és az elsőrendű vádlott három nap gondolkodási időt kért, a többiek felmentésért fellebbeztek.

A vádirat szerint az 1990-ben alakult Szenteshús Kft. - amelynek K. Gy. ügyvezetője, P. Z. kereskedelmi igazgatója, Szirbik Imre pedig gazdasági tanácsadója volt - folyamatosan egyre nagyobb veszteséggel működött, 1994-ben pedig fizetésképtelenné vált, s nem volt reális esély e helyzet megváltoztatására. A vádirat azt is megállapította, hogy a kft.-t ennek ellenére működtették, s "a fizetőképesség látszatát keltve tévedésbe ejtették a beszállító társaságokat és a kistermelőket".

A Szegedi Városi Bíróság 2000 végén nem jogerősen felmentette a vádlottakat a vád alól. A Csongrád Megyei Bíróság tavaly májusban hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új eljárásra utasította a városi bíróságot, amely ezúttal bűnösnek találta a vádlottakat. Szirbik Imre az ítéletről úgy nyilatkozott az MTI-nek: az előzetes mentesítés számára azt jelenti, hogy a bíróság sincs meggyőződve arról, valóban elkövette a bűncselekményt.

- A károsultakat természetesen kárpótolni kell, valószínűleg ezért döntött így a bíróság - vélekedett a polgármester, aki egyben az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje. Elmondta továbbá, hogy politikai pályafutásán sem kíván változtatni, indulni fog a választásokon. Hozzáfűzte: az 1998-as helyhatósági választásokat megelőző időszakban bizonyos szentesi pártaktivisták a postaládájába dobálták az akkor elkészült vádirat fénymásolatait, s terjesztették a városban. - Ennek ellenére a helybéli szavazópolgárok 66 százaléka polgármesternek választott, mert nem hittek a bűnösségemben.