Csökken a jég vastagsága a folyókon

Vágólapra másolva!
Javult a szabolcsi folyókon a jéghelyzet, csökkent a jégpáncél vastagsága, és nem volt a héten jelentősebb vízutánpótlás sem. Ennek ellenére a vízügyi igazgatóság fenntartja a fokozott figyelőszolgálatot a folyók mentén.
Vágólapra másolva!

Sehol sem emelkedett fagypont fölé a hőmérséklet Kelet-Magyarország folyóin, és a határokon túli vízgyűjtőterületeken sem, de a néhány fokos enyhülés miatt vékonyabb lett a jégréteg a Tiszán, a Szamoson, a Túron, a Krasznán. Erről a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője számolt be az [origo]-nak pénteken.

A Tiszán továbbra is állójég van, de kisebb lett a torlódó szakaszok hossza és magassága is. Így is hosszú kilométereken keresztül egy méter vastag a jégpáncél. Csapadék napok óta nem volt a térségben, ezért nem volt jelentős vízutánpótlás.

A vízügyi igazgatóság a jéghelyzetre való tekintettel a javulás ellenére fenntartja a szabolcsi folyókon a legalacsonyabb, első fokú védelmi készültséget, melynek során fokozottan figyelik a jég olvadását, hogy azonnal intézkedhessenek, ha bárhol megemelkedne a vízszint.

Korábban:

Apadnak a kelet-magyarországi folyók