A vámosoknak nem jók a sztrádakapuk

Vágólapra másolva!
Csaknem 20 milliárd forintot költenek az idén a határátkelők fejlesztésére. Ennek jegyében felújítják az épületeket, bővítik a forgalmi sávokat, modernizálják a terminálokat, és több új átkelőt is nyitnak. Ez utóbbi helyeken használják majd fel az M1-es és az M3-as autópályákon szétszerelt fizetőkapuk egy részét, illetve azoknak is csak bizonyos tartozékait. Vagyis továbbra sem tudni, hogy az egymilliárd forintért lebontott 60 kapu többségét hol fogják hasznosítani.
Vágólapra másolva!

A napokban befejeződött az M1-es és az M3-as autópályákon a fizetőkapuk lebontása. A szétszerelt építményeket kétmilliárd forintos költséggel a "schengeni átkelőhelyekre" költöztetik. Csakhogy a Magyar Hirlap információi szerint a vám- és pénzügyőrségnek "felajánlott" 60 kapuból a testület jó ha tízet fel tud használni. Mi több, ezeknek is csak egyes elemeit veszik át hasznosításra. Így az egymilliárd forintért szétszerelt "szerkezetek" túlnyomó többségének sorsa egyelőre felettébb kérdéses. A közlekedési tárca sajtóosztályán csak annyit árultak el, hogy a kapukkal "egyéb állami igényeket" elégítenek ki.

Szelezsán György, a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) főosztályvezető-helyettese szerint a lebontott sztrádakapukat, illetve azok bizonyos szerkezeti elemeit - így például tetőszerkezetet, a sorompókat, egyes fülketípusokat - az idén megnyíló határátkelőhelyeken alkalmazzák majd. Ezeket a tartozékokat a vámhatóságnak meg kell vásárolnia, pontosabban ennyivel kevesebb állami támogatást kap a testület.

Idén mintegy 20 milliárd forintot fordítanak a határátkelőhelyek korszerűsítésére - tudta meg a Magyar Hirlap - pénzből nemcsak új határállomásokat nyitnak, hanem korszerűsítik majd a meglévőket. A beruházások egy része uniós csatlakozásunk, másrészt a megnövekedett forgalom miatt vált szükségessé - nyilatkozta Szelezsán György. A magyar határállomások a szigorú schengeni követelményeknek még csak részben tesznek eleget, ezért a következő években fejlesztésük elkerülhetetlen. - célra a kormány, PHARE-támogatásokkal együtt, csaknem 20 milliárd forintot szán.

A legnagyobb fejlesztések a keleti határszéleken valósulnak meg. A magyar-ukrán határon, Záhonynál négyről nyolcsávosra szélesítik az útpályát, sőt újabb két "autóbusz-folyosót" is átadnak már tavasszal. A repülőtereken megszokott zöld és piros sávok kialakításával jelentősen megnövelik az átkelő áteresztőképességét.

Hasonló fejlesztések várhatók a magyar-román határon, Ártándon és Gyulán is. Mindkét településen korszerűsítik az utasforgalmi határátkelőt. A záhonyihoz hasonlóan külön folyosóra terelik majd az uniós és a nem az unióból érkező utazót, valamint a vízumkötelezettet. Ezáltal az átkelés csak perceket vesz majd igénybe.

A legnagyobb beruházás Röszkén valósul meg, ahol közel hárommilliárd forintból felépítik az ország legnagyobb növény- és állat-egészségügyi ellenőrző állomását a határ mentén. Ugyancsak Röszkén hamarosan üzembe helyezik a tavaly megépített autópálya-határátkelőt is.
A legelhanyagoltabbak a horvát-magyar határállomások. Drávaszabolcson például a villanyvezetékben áram helyett víz folyik, a vízcsap pedig ráz. A korszerűsítésre itt csak később kerülhet sor, miután a kormány egyelőre Letenye 2 milliárd forintba kerülő fejlesztését fontosabbnak tartja, mert ez "vezényelné le" az M7-es forgalmát.

A Szlovéniához közeli Rédics szomszédságában, Kétvölgyön új határátkelő épül. A várhatóan már nyáron működő átkelő a személyforgalom lebonyolítására lesz alkalmas. Ez az egyetlen beruházás, amely tisztán hazai költségvetési forrásból jön létre.

,Sógorékkal" közösen a Fertő tavon létesítünk nyárra egy vízi átkelőt. Ezzel egy időben az Irottkői Természetvédelmi Parkban, illetve a szomszédos osztrák természetvédelmi területen is átadnak majd három átkelési pontot.

A szlovák határon jelentősebb fejlesztés nem várható az idén. Bár északi szomszédunk Cereden és Lácacséken a személyforgalom gyorsítása érdekében két új határátkelőt szeretne átadni. Itthon egyelőre még vizsgálják ennek lehetőségét.

A főosztályvezető-helyettes tájékoztatása szerint a kormányzati, illetve PHARE-pénzeket nemcsak az átkelőhelyek fejlesztésére fordítják, hanem korszerűsítik a határforgalom ellenőrzésének technikáját is. Ennek megfelelően a VPOP három vagy négy mobil röntgenberendezés vásárlását tervezi, több mint 2 milliárd forint értékben. A mikrobuszhoz hasonló szerkezetekkel lehetővé válik a kamionok teljes átvilágítása anélkül, hogy egyetlen csavart is meglazítanának.