Késik a megemelt katonabér

Vágólapra másolva!
A Népszava értesülései szerint a hivatásos katonák jó esetben is csak márciusban, késedelmi kamat nélkül kaphatják meg az új szolgálati törvény szerint január elsejétől járó emelt pénzüket, de a bonyolult adminisztráció miatt későbbi időpont sem kizárt. Ennek az az oka, hogy a részletekről intézkedő miniszteri rendeletek nem készültek el. Addig a hadseregre már nem alkalmazható 1996-os jogdokumentum illetményösszetevői alapján számfejtik bérüket, pótlékaikat.
Vágólapra másolva!

Egy sajnálatos "baki" miatt néhány hónapot várniuk kell a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses katonáinak arra, hogy az Országgyűlés tavaly november 27-én hozott törvénye szerint emelt összegű illetményüket megkapják. A régen várt bérrendezést az hátráltatja, hogy a szakminisztérium nem készült el azokkal a belső rendeletekkel, amelyek például a pótlékokat és az illetménykiegészítéseket meghatározzák, valamint a szolgálati viszony létesítését és megszüntetését szabályozzák.

A parlament egyébként három hónapot adott a tárcának arra, hogy a hiányzó szabályozókat megalkossa. A türelmi idő tehát március 31-ig tart, addig az állomány aszerint az 1996-ban hozott törvény szerint kapja bérét - azaz rendfokozati és beosztási illetményét, a kiegészítő és egyéb pótlékait -, amelyet a hadseregre már nem lehet alkalmazni. Ennek ellenére ez volt az alapja a 13. havi fizetés kiszámításának is.

A jogalkotásról szóló törvény szerint az ad jogbiztonságot, ha a törvény megszületésével egyidejűleg hatályba lépnek a végrehajtási rendeletek is.