Korlátozások, útlezárások - 6:15

Vágólapra másolva!
A fővárosban a páralecsapódás miatt számítsanak nedves, nyálkás utakra. Különösen vigyázzanak a hidakon, a felüljárókon és a kockakő burkolatú utakon.
Vágólapra másolva!

Nem működnek a jelzőlámpák a Bánki Donát, Nagy Lajos király útja, Örs vezér tere kereszteződésénél.

A Szilágyi Erzsébet fasorban a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban jelentősen lelassul a közlekedés, ezért a gyorsabb eljutás érdekében tanácsos a három percenként közlekedő 56-os villamossal utazni.

A Budafoki úton a Dombóvári út előtt a befelé vezető külső sávot lezárták, mert javítják a vízvezetéket.

A Sasadi úton a Cseresznye utca előtt a Budaörsi út irányába haladó oldalt gázvezeték-javítás miatt elkerítették a forgalom elől. Az útfelbontás mellett át kell húzódniuk a szembejövők oldalára.

A Szent Gellért téren a kifelé vezető oldalon megváltoztatták a forgalmi rendet. Eszerint a Bartók Béla út felé egyenesen csak a külső sávban haladhatnak, a Budafoki út irányába pedig két sávon kanyarodhatnak be balra.