Fegyházat kaptak az erőszakoskodó fiatalok

Vágólapra másolva!
Fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélt másodfokú ítéletében a Csongrád Megyei Bíróság négy békéscsabai fiatalembert, akikről bebizonyosodott, hogy 1999 nyarán autójukba kényszerítettek egy tizenöt éves lányt, majd szexuálisan molesztálták.
Vágólapra másolva!

Többek által elkövetett szemérem elleni erőszak, valamint 18. életévét be nem töltött személy sérelmére társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése miatt négy év fegyházbüntetést kapott Bíró István Norbert és Gyebnár Béla, három év fegyházbüntetést pedig a két bűnsegéd, Pribolyszki Csaba és Gyebnár Attila.

A bíróság megállapította, hogy a négy, akkor 18-20 év körüli fiatalember - két testvér és két unokatestvér - 1999 augusztusában Békéscsabán egy éjszaka egyik szórakozóhelyről a másikra autózva találkoztak a 15 éves lánnyal, aki két barátjával szintén szórakozással töltötte az éjszakát. A két társaság férfitagjai összeszólalkoztak, majd a négyes csapat egyik tagja beült az autóba, s kezénél fogva berántotta a lányt is.

A kocsiban a négy fiatalember közül kettő szexuálisan molesztálta a lányt, a másodrendű és a harmadrendű vádlott pedig passzívan viselkedett, és nem próbálta megakadályozni társait a bűncselekményben. A lánynak egyszer sikerült megszöknie, de aztán újra betuszkolták az autóba, végül a lány egyik barátja értesítette a rendőrséget.

A Békéscsabai Városi Bíróság 2000 októberében nem jogerősen az első rendű vádlottat hét év, a többieket pedig hat év fegyházbüntetésre ítélte. A Csongrád Megyei Bíróság ezt az ítéletet mérsékelte az első- és a másodrendű vádlottnál négy-négy, a harmad- és a negyedrendű vádlott esetében pedig három-három év fegyházbüntetésre.