<P class="MsoNormal">Több száz tonna hulladék maradt Garén

Vágólapra másolva!
Még mindig közel 700 tonnányi veszélyes hulladék vár elszállításra a Baranya megyei Garén. Ez azért meglepő, mert az eredeti kormányhatározat szerint már több mint egy éve be kellett volna fejezni a munkát, és az év végén letelt a módosított határidő is. A bajt tetézi, hogy elfogyott a kármentesítésre szánt, 2,3 milliárd forintnyi elkülönített állami támogatás.
Vágólapra másolva!

Garén hetek óta nem dolgoznak. Egyelőre ugyanis nincs pénz a megmaradt, már átcsomagolt hordók ártalmatlanítására.

A vártnál nagyobb mennyiségű veszélyes hulladékot halmoztak fel a telepen - indokolta a munkálatok elhúzódását Eifert Gyula, a növényvédőszer-maradványokat Garén elhelyező Budapesti Vegyiművek Rt. (BV Rt.) műszaki igazgatóhelyettese. A kármentesítés megkezdésekor 14 ezer tonna veszélyes hulladék eltakarításával számoltak. A garéi telep felszámolásáról szóló kormányhatározatban ennyi vegyszer ártalmatlanításához szükséges állami támogatást, összesen 2,3 milliárd forintot biztosítottak. Időközben kiderült, több száz tonnányi, korábban fel nem fedezett vegyszermaradvány került a föld alá, feltehetően a kilyukadt hordók tartalmának többszöri átcsomagolásakor. Ez a hulladék van jelenleg is a telepen. A kármentesítést végző Geohidroterv-Palota (GP) konzorcium elköltötte már a beruházásra elkülönített teljes összeget, ezért új forrást kell találni a program befejezéséhez.

A környezetvédelmi tárca és a kárelhárításra kötelezett vegyi művek megkezdték a tárgyalásokat a megmaradt hulladék ártalmatlanításához szükséges mintegy százmillió forint előteremtéséről. A vegyszereket biztonságos vashordókban, raklapokon tárolják, semmilyen időjárási körülmények nem okozhatnak további szennyezést - hangsúlyozta Stogicza Imre, a KÖM szakértője.

Mivel a GP konzorcium konkrét hulladékmennyiség (14 ezer tonna) ártalmatlanítására szerződött, s ezt a vállalását a többször módosított határidőre végül is teljesítette, nem lehet rájuk hárítani a többletköltséget. Eifert Gyulától megtudtuk: a BV Rt. kész a hiányzó százmillió forintot, vagy ennek nagyobb részét magára vállalni.

A tervek szerint a még Garén tárolt hulladékot is a többi anyagot befogadó osztrák és német veszélyeshulladék-égetőkben ártalmatlanítják.

A kárfelszámolás a megmaradt anyagok kiszállítását követően sem ér véget. Garén csaknem 80 ezer köbméter szennyezett talaj is ártalmatlanításra vár. Információink szerint a kormány rövidesen dönt az újabb garéi program anyagi és szervezeti feltételeiről. Várhatóan áprilisban készül el a telep talaj-, talajvíz-szennyezettségének tényfeltáró vizsgálata. Ennek alapján határozhatják meg a szakemberek, hol, milyen mértékű beavatkozásra van szükség a talajba szivárgott szennyezés továbbterjedésének megakadályozására. Az már az eddig elvégzett vizsgálatokból is kiderült, hogy a környék ivóvízkészletei nincsenek veszélyben, klór-benzol szennyezéstől sehol nem kell tartani - hangsúlyozta Eifert Gyula.

Korábban:

Célegyenesben a garéi hulladék ártalmatlanítása