A prostituáltak már kiválasztották a rózsadombi utcákat

Vágólapra másolva!
A prostituáltak már kiválasztották a Rózsadombon azokat az utcákat, ahol heteken belül munkába állnak. Földi Ágnes, a prostituáltak szóvivője ugyanakkor titkolja, hogy hol lehet majd megtalálni őket, mert tart az önkormányzat ellenintézkedéseitől.
Vágólapra másolva!

Egyelőre titok, hogy pontosan hol dolgoznak január végétől az örömlányok. Földi Ágnes, a prostituáltak érdekvédelmi szervezetének szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy már kilencven százalékig biztos abban, melyik utcákba teszik át székhelyüket a lányok. Ezt azonban az utolsó pillanatig titkolják, mert ha az érintett önkormányzat ezt megtudná, védett területté minősíthetné a szóban forgó utcákat. Az [origo] korábbi információi szerint a vigalmi negyed a II. kerületben, ezen belül a Rózsadombon lesz. Földi Ágnes azzal indokolta a költözést, hogy a főváros két éve nem tesz eleget törvényi kötelességének, és nem jelöl ki türelmi zónát, erre a mulasztására akarják felhívni a figyelmet.

Korábban: