Pokorni: "el tudunk képzelni kisebbségi kormányzást is"

Vágólapra másolva!
"Nem kötünk koalíciót sem a volt kommunistákkal, sem a liberális Szabad Demokraták Szövetségével. A kisgazdák pedig be sem jutnak a parlamentbe" - nyilatkozta a Die Presse című bécsi lapnak Pokorni Zoltán, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke.
Vágólapra másolva!

Nincs koalíció a radikális jobboldallal a 2002-es választások után címmel a Die Presse című bécsi lap Pokorni Zoltánnal, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnökével készült interjút közölt szombaton a lap tudósítója, Bognár Péter tollából. Az interjúban Pokorni Zoltán derűlátóan szólt pártjának választási esélyeiről, és azt azzal indokolta, hogy "az elmúlt évben jelentősen megnőtt Magyarországon azoknak az embereknek a tábora, akik helyeslik a Fidesz világos jövőképét. Ezért jó esélyt látok arra, hogy a rendszerváltás óta zajló hektikus kormányváltásokat most felválthatja a politikai kontinuitás, egy polgári politika kontinuitása".

Kifejtette, hogy pártja a jövőt kívánja választási harca középpontjába állítani. "A Fidesz ambíciói arra irányulnak, hogy perspektívát nyújtson azoknak az embereknek, akik nem csupán élni akarnak, hanem aktívan és tettre készen részt akarnak venni a jövő alakításában. Pártunk ezeknek az embereknek a partnereként értelmezi magát" - mutatott rá a pártelnök.

A választások utáni lehetőségekről szólva elmondta: "A koalíció már fennáll a polgári tábor rendkívül erős szövetségében, amely a Fidesz-Magyar Polgári Pártból, a Magyar Demokrata Fórumból és a szétforgácsolódott kisgazdapárt politikusaiból tevődik össze.

A felmérések igazolják, hogy ez a polgári szövetség rendelkezik a legjobb kilátásokkal az abszolút többség elérésére". Arra a kérdésre, hogy mi várható, ha mégsem jönne létre az abszolút többség, Pokorni Zoltán kijelentette: "Nem ebből indulunk ki, de ha ez mégis bekövetkezne, el tudunk képzelni kisebbségi kormányzást is". Az újságíró felvetette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban nem zárta ki a radikális jobboldallal, a MIÉP-pel létrehozandó koalíció lehetőségét, ami nagy port kavart. Ezzel kapcsolatban a Fidesz elnöke leszögezte: "Ez téves interpretáció és hamis állítás. Orbán miniszterelnök ebben az interjúban kizárta a radikális jobboldallal való koalíciót. Ezért újra hangsúlyozom: nem lesz koalíció a Magyar Igazság és Élet Pártjával".

Hozzátette: "Nem kötünk koalíciót sem a volt kommunistákkal, sem a liberális Szabad Demokraták Szövetségével. A kisgazdák pedig be sem jutnak a parlamentbe". (A cikk szerzője zárójelben megjegyezte, hogy a volt kommunistákon az MSZP-t kell érteni.) Végül arra a kérdésre, hogy mit ért el a Fidesz az elmúlt három és fél évben, Pokorni Zoltán kifejtette: "Leszögezem, hogy Magyarország jelenlegi jó gazdasági helyzete nem e kormány, hanem a magyar emberek érdeme".