<P class="MsoNormal">Megtalálták a cserbenhagyó gázolót

Vágólapra másolva!
Segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről az a feltehetően ittas német autóvezető, aki vasárnap halálra gázolt egy 70 éves kerékpárost. A gázolót autója alapján találta meg a rendőrség, majd őrizetbe vette.
Vágólapra másolva!

Megtalálta a rendőrség hétfőn azt a férfit, aki azzal gyanúsítanak, hogy vasárnap halálra gázolt egy 70 éves kerékpárost Győrújbaráton, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A közlekedési baleset a község belterületén történt. A gyanúsított személygépkocsit előzött, s akkor ütötte el az idős kerékpárost, amikor autójával visszatért a menetirány szerinti jobb oldalra. Az ütközés következtében az idős férfi a helyszínen életét vesztette. Az autós nem állt meg, továbbhajtott. A helyszínen talált anyagmaradványok alapján a szakértők megállapították, hogy egy kék színű, Volkswagen Golffal okozták a balesetet.

Megkezdődött a tanúkutatás, a körzeti megbízott pedig végigjárta a környező autójavítókat. Eközben került látókörbe egy 45 éves német férfi, aki Győrújbaráton bérel lakást. Sérült kocsijára a ház udvarában találtak rá.

A férfi kihallgatása megkezdődött. A gyanúsított az ütközést elismerte, de arra nem tudott magyarázatot adni, hogy miért nem állt meg. Elmondásából az is kiderült, hogy a tragédiát megelőzően társasággal szórakozott, vélhetően alkoholt is fogyasztott. A gyanúsítottat őrizetbe vették. Az ügy vizsgálatát műszaki szakértő bevonásával folytatják.