<P class="MsoNormal">Ivanics Ferenc (1964, Sopron) - Fidesz

Vágólapra másolva!
Ivanics Ferenc a Győr-Moson-Sopron megyei Közgyűlés és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. A széles körű közéleti tevékenységet folytató politikus - egy soproni hetilap üzleti vezetője és a helyi rádió szerkesztő-műsorvezetője - a Fidesz megyei listájáról jutott a parlamentbe 1998-ban.
Vágólapra másolva!

1998 novemberéig a parlament költségvetési, azóta az európai integrációs ügyek bizottságának tagja. Az Országgyűlésben ritkán - mindössze 15 alkalommal – szólalt fel, általában megyéjének problémáival foglalkozott. Több alkalommal kitért a területfejlesztés és a településközi úthálózat javításának fontosságára. A megyei közgyűlés elnökeként a parlamentben is védelmébe vette a Győr-Moson-Sopron megyéhez csatlakozni kívánó települések, többek között Bakonypéterd, Fenyőfő, Lázi és Veszprémvarsány ügyét. 2000 áprilisában kezdeményezte egy megyei drogellenes munkacsoport felállítását.

1998 előtt nem szerzett képviselői mandátumot, bár 1990-ben és 1994-ben a Fidesz megyei kampányfőnöke volt. 1988 óta a Fidesz tagja, 1990-től megyei irodavezetője. Az Ellenzéki Kerekasztal helyi tárgyalásain Ivanics képviselte pártját, 1989-ben pedig a Páneurópai Piknik egyik szervezője volt. A soproni Kas Színházi Alapítvány és a megyei közgyűlés sportkuratóriumának tagja

Ivanics Ferenc a megyeváltó településekről: Veszprém megye egyébként egyike azon szerencsés magyar történelmi vármegyéknek, amelyeket Trianon nem csonkított meg, ellentétben Győr-Moson-Sopron megyével, amelyet négy vármegye töredékéből hoztak létre, ennek minden hátrányával együtt. Veszprém számára a demokratikus úton esetleg bekövetkező további területvesztés esetén is megmaradna a Zalától (egy tollvonással hozott döntéssel) átvett Balaton-felvidék.

Ajánlat:

További képviselők Győr-Moson-Sopron megyében