Csütörtökön hallgatják meg Mikolát a státustörvényről

Vágólapra másolva!
A kedvezménytörvény végrehajtásával kapcsolatban csütörtökön hallgatja meg a parlament egészségügyi és szociális bizottsága Mikola István egészségügyi minisztert. A szocialista és SZDSZ-es képviselők azért kezdeményezték a miniszter meghallgatását, mert véleményük szerint óriási terheket ró majd a magyar egészségügyre, hogy a magyar nemzetiségűek mellett a románok is munkát vállalhatnak Magyarországon.
Vágólapra másolva!

A miniszter meghallgatását a szakbizottság szocialista és szabad demokrata képviselői kezdeményezték. Kökény Mihály, a bizottság szocialista elnöke elmondta: a csütörtöki bizottsági ülésen választ várnak az egészségügyi minisztertől azokra a kérdésekre, amelyek a kedvezménytörvény hatályba lépése után kialakult többletkiadásokkal kapcsolatosak. A politikus úgy véli, hogy a kedvezménytörvény újabb megoldhatatlan feladatok elé állítja az egészségügyi intézményeket.

A bizottsági elnök a múlt héten közölte, szeretnének pontos választ kapni arra a kérdésre, felkészültek-e a vendégmunkások ellátására a magyarországi egészségügyi intézmények. A szocialisták ugyanis azt állítják, hogy az Orbán Viktor-Adrian Nastase megállapodás újabb terheket ró a magyar egészségügyre.

A magyar és a román minisztereknök megállapodása szerint a magyar nemzetiségűek mellett a románok számára is megnyitja a munkavállalás lehetőségét Magyarországon.ű

Korábban:

Martonyi: szó sem lehet a kedvezménytörvény felfüggesztéséről