Az MSZP szerint a kormány elárulta a romániai magyarokat

Vágólapra másolva!
A Medgyessy Péter, Kovács László és Horn Gyula részvételével tartott sajtótájékoztatón az MSZP felszólította a kormányt a kedvezménytörvényről kötött magyar román egyezmény végrehajtásának felfüggesztésére. A szocialisták élesen kritizálták a megállapodást, melyről szerintük a kormány valótlan dolgokat állít, és a hazai és az erdélyi magyar munkavállalók érdekeit egyaránt sérti.
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter a szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint az Orbán Viktor magyar és Adrian Natsase román miniszterelnök által kötött paktum rossz. A szocialista politikus szerint nem igaz, a miniszterelnök állítása, hogy a megállapodás jó a magyaroknak és a románoknak is. Medgyessy szerint az egyezség miatt veszélybe kerül néhány százezer hazai munkavállaló munkahelye.

A miniszterelnök-jelölt úgy véli, a megállapodás zavarokat okozhat a bérrendszerben, a határon túli magyarok körében pedig leértékeli a kedvezményeket. Szerinte a románokéhoz hasonló igények várhatók majd a többi környező ország részéről is. Medgyessy Péter felszólította a kormányt függessze fel a megállapodást, és a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos további tennivalókat hagyja a elkövetkező kormányra.

Kovács László pártelnök szerint a megállapodáshoz vezető út szemfényvesztések, valótlan állítások és diplomáciai baklövések sorozata. A politikus úgy véli a kormány arra törekszik, hogy elhitesse a határon túli magyarokkal, hogy ez kedvezmény, a román munkavállalókkal, hogy a kedvezmény rájuk is vonatkozik, a magyarországi munkavállalókkal pedig, hogy ez nem is kedvezmény voltaképpen.

A pártelnök felemlegette, hogy noha az MSZP mindig is támogatta a kedvezménytörvény elvét, a megállapodással kapcsolatban nem volt egyetértés a hat párt között a decemberi egyeztetésen, sőt gyakorlatilag egyeztetésre sem nyílt lehetőség, mert már egy kész szöveget kaptak. Szerinte ez történik, ha a hozzá nem értés és az arrogancia frigyre lép: a gyermek - jelen esetben a megállapodás - egy torzszülött lesz.

Horn Gyula volt miniszterelnök, aki gyalázatosnak és "elcseszett két bal kézzel összehozott egyezménynek" nevezte a megállapodást, különösen annak 10. pontját krizitálta. Ebben a volt kormányfő szerint a magyar kormány ígéretet tett arra, hogy romániai magyar szervezeteket csak a román kormány engedélyével támogat. Ezzel Horn szerint a kormány elárulta a romániai magyarok érdekeit. A politikus szerint a magyar kormány amúgy sem tesz eleget a megállapodásban rögzítetteknek, mert azonos kedvezményeket ígér, holott a román munkavállalók magyarországi munkavállalását adminisztratív akadályokkal igyekeznek megnehezíteni.

Mint ismeretes a kormány képviselői és Orbán Viktor miniszterelnök is azzal reagált a fentiekkel hasonlatos korábbi kritikákra, hogy véleményük szerint nem kell a román vendégmunkások tömegeitől tartani. Markó Béla az RMDSZ elnöke az Inforádiónak adott interjújában a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos feszültség feloldása miatt kiállt a magyar-román egyezmény mellett.

Korábban:

Az MSZP a magyar-román megállapodás felfüggesztését javasolja
2002. január 4.