Nem nyilvánosak Polt szerint a fontos szakmai ügyek

Vágólapra másolva!
A legfőbb ügyész szerint nem tartoznak a közre azok a fontos szakmai kérdések, amelyeket pénteken tárgyalt meg az országos főügyészi értekezlet. Polt Péter azt sem tartja közérdekűnek, milyen következtetésre jutottak a vádhatóság vezetői a Hegedűs-ügy kapcsán.
Vágólapra másolva!

Két nagyon fontos szakmai kérdésről tárgyalt a megyei főügyészek évnyitó országos értekezlete, de egyik sem tartozik a nyilvánosságra - közölte Polt Péter. A legfőbb ügyész arról sem kívánt beszélni, milyen következtetést vontak le a vádhatóság vezetői az ügyészi egyesület nemrég lemondott elnöke, Hegedűs András ügyében.

Horányi Miklós szóvivő egy nappal korábban még úgy tudta, a Hegedűs-ügy nem szerepel a megbeszélés napirendjén. A tanácskozóterem asztalán azonban a rendezvény után ott hevert az a dosszié, amelyet nyilván nagy gonddal készítettek elő, hiszen az - a "hatok" által aláírt nyilatkozat mellett - összegyűjtve tartalmazta az azóta megjelent újságcikkeket és más sajtóanyagokat is.

A december 19-ei közleményt az ügyészi egyesület akkor újjáválasztott, de azóta már lemondott elnöke és alelnöke, valamint a Magyar Ügyvédi Kamara és a Budapesti Ügyvédi Kamara két-két vezetője írta alá. A tisztségviselők úgy ítélték meg, veszélyben van az igazságszolgáltatás függetlensége, hiszen a legfőbb ügyészt szakmai ügyekben is interpellálják az Országgyűlésben, a bíróságok pedig nem kapnak elegendő pénzt szakmai munkájukhoz. Emellett a sajtóban időnként olyan nyilatkozatok jelennek meg, amelyek nem a valóságnak megfelelően ismertetik az egyes pereket, bűnügyeket.

A pénteki tanácskozás után Polt nem kívánt arról nyilatkozni, miként alakul a jövőben a kapcsolatuk a sajtóval, a nyilvánossággal: változtatnak-e a szóvivői rendszeren. Polt hivatalba lépése óta ugyanis ügyészek már nem nyilatkozhatnak az újságoknak, minden ügyészségen szóvivő áll a sajtó rendelkezésére. A lap megkérdezte azt is, mennyivel mond többet az ügyészi egyesület volt vezetője által aláírt december 19-ei nyilatkozat annál, mint amennyit maga a legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnöke egy októberi jogászkonferencián közölt. Mindketten már ekkor élesen bírálták és etikai szabályokhoz kívánták kötni az ügyvédek nyilatkozattételi gyakorlatát, amely szerintük időnként árt az igazságszolgáltatás tekintélyének.

A legfőbb ügyész a Magyar Hírlap kérdésére elmondta: nem tudja, az ügyészségen dolgozik-e még Hegedűs András, az egyesület volt elnöke, akinek megvonták városi vezető ügyészi beosztását. Más ügyészségi forrásból sem kapni információt arról, hogy Hegedűs - aki ügyészi szolgálati viszonyát sem kívánja fenntartani - azonnal távozhat-e a szervezettől. A tanácskozás után megkérdezett főügyészek elzárkóztak attól, hogy elmondják: milyen tennivalókat jelölt ki számukra az évnyitó értekezlet.