Tizenegy kisgazdát indít egyéni jelöltként a Fidesz

Vágólapra másolva!
A Turi-Kovács Béla vezette Kisgazda Polgári Egyesület tizenegy képviselőjelöltet indít egyéni választókerületben a kormányoldal támogatásával. Főként a jelenlegi kisgazdafrakció tagjai szerepelnek a jelöltek között, akik a keleti országrészben mérettetik meg magukat.
Vágólapra másolva!

Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter pénteken bejelentette, hogy összesen tizenegy kisgazda jelöltet indít egyéni választókerületben a Fidesz és az MDF támogatásával a Kisgazda Polgári Egyesület a tavaszi választásokon. A kisgazda képviselőjelöltek között szerepel Kékkői Zoltán, az agrártárca politikai államtitkára is.

Rajta kívül a jelenlegi kisgazdafrakció tagjai közül is többen indulhatnak a kormányoldal támogatásával, főként az ország keleti részében, egy jelölt Fejér megyében. Turi-Kovács Béla miniszter és Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda frakcióvezető neve nem szerepel az egyéni kerületben induló jelöltek között.