Befejeződött az ügyészségi nyomozás Szabadi Béla ügyében

Vágólapra másolva!
Befejeződött az ügyészségi nyomozás Szabadi Béla, a földművelésügyi tárca korábbi politikai államtitkára ügyében - hangzott el a Magyar Televízió Híradójának pénteki adásában; az értesülést Bárándy Péter ügyvéd is megerősítette.
Vágólapra másolva!

A volt államtitkár ellen több száz millió forintos hűtlen kezelés és más bűncselekmény alapos gyanúja miatt indult eljárás; Szabadi Bélát november 29-én a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban hallgatták ki. A képviselőt különböző reklámszerződések és az úgynevezett Életmód-nappal kapcsolatban hallgatták ki. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal korábban ismertetett adatai szerint Szabadi Béla alaposan gyanúsítható 10-20 ügyben hűtlen kezeléssel, illetve egy esetben csalással.

Bárándy Péter ügyvéd a Híradónak elmondta: a büntetőeljárás első szakasza valóban befejeződött, megtörtént az iratismertetés, illetve még egy tanúkihallgatást is tartottak. Az ügyvéd szavai szerint az ügy átlépett egy másik szakaszba, ahol most az a kérdés, hogy az ügyészség "miben, mennyiben, milyen elkövetési értékre és milyen cselekvőségekre" emel majd vádat.

A földművelésügyi tárca volt politikai államtitkárának mentelmi jogát ebben az ügyben november 6-án felfüggesztette az Országgyűlés, amelyet a legfőbb ügyész kért különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és jelentős kárt okozó csalás bűntettének, továbbá magánokirat-hamisítás vétsége (mint felbujtó) elkövetésének alapos gyanúja miatt. Szabadi Béla mentelmi jogát először június 19-én függesztette fel az Országgyűlés, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság június 22-én elrendelte előzetes letartóztatását, amelynek indokai között akkor szerepelt a szökés és az elrejtőzés, illetve az összebeszélés veszélye.

A Fővárosi Bíróság október 4-én megszüntette Szabadi Béla előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte.