Újra nyilatkoznak a képviselők vagyonukról

Vágólapra másolva!
Január 31-ig kell a képviselőknek leadniuk vagyonnyilatkozatukat. A márciusban módosított, a képviselők jogállásáról szóló törvény értelmében ugyanis már évente kell vagyonnyilatkozatot tenni. Aki ennek nem tesz eleget, a nyilatkozat pótlásáig nem gyakorolhatja képviselői jogait, és nem kap fizetést.
Vágólapra másolva!

A képviselők vagyonnyilatkozata nyilvános, családtagjaikét azonban továbbra is titkosan kezelik. A dokumentumban fel kell tüntetni a képviselők és a velük egy háztartásban élő családtagjaik tulajdonában lévő ingatlanokat, gépjárműveket, nagy értékű ingóságokat, megtakarításaikat és esetleges tartozásaikat, gazdasági érdekeltségüket.

A vagyonnyilatkozat ellenőrzése iránti eljárást a házelnöknél bárki kezdeményezhet. Ebben az esetben az ügyet a mentelmi bizottság vizsgálja meg, eljárására a házszabály az irányadó. A bizottság felhívására - a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás során - a képviselő köteles a saját, illetve hozzátartozójának vagyonnyilatkozatában feltüntetett vagyoni, jövedelmi és érdekeltségi viszonyaira vonatkozó adatokat bejelenteni. Az azonosító adatokat az eljárás lezárulását követő 30. napon törölni kell.

A ciklus végén újabb vagyonnyilatkozatot kell tenniük a képviselőknek. Aki ennek nem tesz eleget, elesik a hathavi fizetéssel egyenlő végkielégítéstől. Korábban ugyanis előfordult, hogy egy-egy képviselő mandátuma lejártakor nem adta már be újabb vagyonnyilatkozatát.

A képviselők legutóbb tavaly áprilisban nyilatkoztak vagyoni helyzetükről.

Korábban: