<P style="MARGIN: 0cm 0cm 0pt">Folytatódnak a vezetőcserék a budapesti rendőrségeken

Vágólapra másolva!
Tovább tart a vezetői bizonytalanság Budapest rendőri szerveinél. Kökényesi Antal, a BRFK vezetője javaslatára az országos főkapitány - jogszerűtlenül - menesztette a VI-VII. kerületi kapitányt, ám döntését azóta felfüggesztette. A fővárosban az elmúlt években szinte teljesen kicserélődtek a kerületi kapitányok és a főkapitányság szakmai vezetői. A változások sorozata 2002-ben is folytatódik.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években - Kökényesi Antal főkapitánysága óta - sorozatos személycserék nehezítették a bűnüldözői munka folyamatosságát Budapesten. Legutóbb karácsonykor döntött az országos főkapitány Béres László VI-VII. kerületi kapitány felmentéséről. A menesztést indoklás nélkül jelentette be, ám elmulasztotta az érdekképviselettel való egyeztetést. Béres alezredes ugyanis a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) vezetői tagozatának országos titkára. Orbán Péter altábornagy emiatt felfüggesztette határozatának végrehajtását és egyeztetést kezdett az FRSZ-szel.

Fábián Ágota, az FRSZ főtitkára a személyi változásokkal kapcsolatban a Népszavának elmondta, dr. Béres László - aki munkája elismeréseként nemrég megkapta a Terézvárosért kitüntetést - leváltása ellentétes a hatályos jogszabályokkal.

A döntésről ugyanis az országos főkapitánynak egyeztetést kellett volna folytatnia az érdekképviselettel. Ehelyett az alezredes menesztése után kaptak csak egy írásbeli értesítést, melyben kérik: "értsenek egyet" a főkapitánnyal. Törvényességi észrevételük nyomán Orbán Péter felfüggesztette döntését és egyeztetést kezdett, melynek első tárgyalása január 7-én lesz. Értesüléseink szerint akkorra valamennyi olyan dokumentumot az ORFK vezetői elé tárnak, melyek azt igazolják, hogy Béres László vezetői tevékenysége eddig nem hagyott kívánnivalót maga után, tehát felmentése indokolatlan.

Bár az önkormányzatoknak - melyek rendre egyhangúan fogadták el a kerületi rendőrfőnök beszámolóit - egyetértési joguk van a kapitány kinevezésével kapcsolatban, a felmentési szándékról előzetesen őket sem tájékoztatta a rendőri vezetés. Értesüléseink szerint ezért a Teréz- és Erzsébetvárosban testületi állásfoglalásokat készítenek elő arról, hogy nem értenek egyet Béres László menesztésével. Hírek szerint a kapitány felmentése összefüggésben áll azzal a szakmai kezdeményezéssel, amelyet Farkas György, a VI. kerület fideszes polgármestere indított útjára. Az úgynevezett "kapitányi klubnak" a Terézváros adott volna helyet, s havi rendszerességgel biztosított volna fórumot a fővárosi kerületek rendőri vezetőinek tapasztalatcseréjére. Az elképzelést kezdetben támogatta Kökényesi tábornok is. A nyitórendezvényt azonban már - állítólag az USA elleni terrortámadások miatt - nem engedélyezte a BRFK vezetése. A kapitányi klub azóta sem alakulhatott meg, mert a főkapitányság egyes illetékesei a beosztott vezetők nemkívánatos "frakciózásától" tartanak.

A VI-VII. kerületi kapitányt egyébként már többször igyekezett leváltani Kökényesi Antal, s - talán épp ezért - az elmúlt időszakban igen sok vizsgálatot, ellenőrzést is folytattak a kapitányságon. Ezek közül azonban egy sem igazolta, hogy a szervezeti egységnél bármiféle visszásság fordult volna elő.

A főkapitány egyébként már 2000-ben is komoly változtatásokat hajtott végre, illetve tervezett a kerületek élén. Az 1998-as kormányváltás után a 21 - csaknem valamennyi - budapesti rendőri szerv irányításában kicserélődtek a vezetők. A XI. kerületben például kétszer is.

Ugyancsak kétszer változott a közlekedésrendészeti főosztály vezetőjének személye. A IX. kerület korábbi rendőrfőnöke a kormányőrség parancsnoka, helyettese pedig a XIV. kerületi kapitány lett.

A korábbi belvárosi kapitányt, Harman Bélát a BRFK életvédelmi osztályának vezetőjévé nevezte ki Kökényesi, majd pedig dr. Petőfi Attila vizsgálati osztályvezetőt bízta meg ugyanezzel a feladattal.

Időközben elhagyta a testületet Doszpot Péter gyilkossági főnök, akit több munkatársa követett. Távozott a BRFK-ról Oláh Miklós, a kábítószer-ellenes alosztály nemzetközileg is elismert vezetője is. Várhatóan az I. és a XXI. kerületi kapitányt is leváltja a tábornok, de meneszti a központi ügyeleti és az akcióosztály - nemrégiben épp általa kinevezett - vezetőit is.

Korábban:

Indoklás nélkül menesztett rendőrkapitány