Január 1-jével megszűnik az LRI

Vágólapra másolva!
Január 1-jével megszűnik a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI). Egy kormányhatározat szerint a jövőben két szervezet végzi az LRI eddigi feladatait. A január másodikán sztrájkba lépő Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete többek között az LRI ezen átalakítása ellen lépett fel.
Vágólapra másolva!

Az irányítótorony Ferihegyen

Péterffy Gábor közölte: a január másodikán, nulla órától sztrájkba lépő Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének tagjai a Hungarocontrol alkalmazásában állnak január elsejétől, de miután január másodikán sztrájkba lépnek, ezzel lehetőséget sem adnak a Hungarocontrolnak, hogy tárgyalóasztalhoz ülhessenek velük. A Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének követeléseivel kapcsolatban Péterffy Gábor elmondta: az utóbbi hetek 100 százalékos béremelési követelését irreálisnak tartja, hiszen ha ez megvalósulna, a légi irányítók alapbére 1 millió forint lenne.

A szerdán kezdődő sztrájk miatt az LRI nem számol jelentős fennakadásokkal, mert Péterffy információi szerint a 167 légi irányító közül maximum 20-22 lép sztrájkba. A Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének elnöke, Metes György ugyanakkor korábban azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy nem csak Magyarország, de a környező országok légi közlekedését is megbénítja a szakszervezeti sztrájk.