Demszkyvel tárgyalnának a négyes metró ellenzői<BR/>

Vágólapra másolva!
Új eljárást rendelt el az Országos Környezetvédelmi Főfelügyelőség a négyes metró építésére. A Thököly út-Baross tér szakaszra környezeti hatástanulmányt kell elkészíteni. Több társasház közgyűlési határozatot hozott arról, hogy nem járul hozzá a szomszédos közterületi ingatlanon történő felszíni építkezéshez. Az Erzsébetvárosi Társasházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete (ETKE) a Lakóközösségi Szervezetek Szövetségével (Laksz) együtt lakossági fórumot rendezett a minap e problémákról.
Vágólapra másolva!

A negyedik metróvonal létesítéséhez szükséges környezetvédelmi engedély kiadását a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Fel-ügyelőség elutasította - mondta Ignéczi Tibor, a Laksz elnöke. Az elutasítás indokaként a 4. metró nyomvonalának önkényes kijelölését tartja. A felszíni építések által kiváltott zajszint túllépi a megadott határértéket.
A Thököly úti vonalszakasz műszaki megoldása káros környezeti hatás miatt nem fogadható el. Az érintett szakaszt nem pajzsos alagútfúrással akarják kivitelezni, hanem felszíni technológiával - húsz méter mély vasbeton résfalak között a mindössze 22 méter széles Thököly úton 17 méter szélességben. Mindezt megelőzi az, hogy az összes közművet áthelyezik a Verseny utcába, illetve a keresztező mellékutcákba. A 400 ezer köbméter földet a Verseny utca felé hordanák el, állandó lenne a por és a zaj.
Az építkezés ideje alatt a Thököly út tömegközlekedési forgalmát átterelnék a Garay és a Péterfy utcába, dugók alakulnának ki. A Thököly úton működő boltok dolgozói és az itt lakók kizárólag gyalog közlekedhetnének. Még a mentők és a tűzoltók sem hajthatnának be. A Thököly út első szakasza gyakorlatilag egy nagy gödörré változna. Az építés közben és után az épületek alatt jelenleg áramló talajvíz útját elzárnák. Mindez nagy mértékben megváltoztatná a talajviszonyokat, ami viszont rongálja a zömében sávos téglalap alapú épületek állagát.
A környéken lakóknak rengeteg környezeti (por, zaj, rezgés, levegőszennyezés) ártalmat kellene elviselniük. Az itt található ingatlanok pedig elértéktelenednek, a kereskedelmi vállalkozások forgalma visszaesik. Több társasház közgyűlési határozatot hozott arról, hogy nem járul hozzá a szomszédos közterületi ingatlanon történő felszíni építkezéshez
A tanácskozásra meghívott környezetvédelmi felügyelőség szakembere, Ács László és Porosz Mihály alátámasztotta az ismertetett környezeti veszélyeket. Bán Imre, a VI. kerületi önkormányzat környezetvédelmi bizottságának elnöke szerint viszont a 4-es metró építése nem érinti az Erzsébetvárost. Ugyanakkor a jogi bizottság elnöke, Kocsis László egyetértett a Laksszal.
A Laksz csoport mindenképpen szükségesnek tartja, hogy Demszky Gábor főpolgármesterrel megállapodást kössön a metró építési körülményeire, technológiájára vonatkozóan. Szükségesnek látják egy önálló, legalább 500 millió forintos kárelhárítási alap létrehozását.