Titkolják, hogy jelentkezett-e már a lottómilliárdos

Vágólapra másolva!
A Szerencsejáték Rt. - a nyertes biztonságára hivatkozva - egyelőre nem közli, hogy jelentkezett-e a telitalálatos szelvény tulajdonosa. Két évvel ezelőtt még nem volt ilyen nagy titoktartás: rövid időn belül nyilvánosságra került még az is, hogy az Oktogonon vették a nyertes szelvényt.
Vágólapra másolva!

Nem lehet tudni, hogy az 1 milliárd 152 millió 54,1 ezer forintot érő telitalálatos szelvény tulajdonosa jelentkezett-e már a Szerencsejáték Rt.-nél. Somorai László, a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatója az [origo]-nak elmondta: a nyertes érdekében egyelőre ezt nem árulhatja el. A lottómilliárdos személyéről a Szerencsejáték Rt. két munkatársa tudhat, ők azok, akik a 20 millió forint feletti nyeremények tulajdonosaival foglalkoznak. Ez a két ember jelzi majd a cég kommunikációs igazgatójának, hogy mikor hozhatják nyilvánosságra azt, hogy a nyertes jelentkezett náluk, és ez csak akkor következhet be, ha úgy gondolják, hogy a nyertes biztonságban van.

Az ötös lottó történetében az eddigi rekordnyeremény 1 milliárd 59 millió forint volt. Ebben az évben - 1999-ben - nem volt még ilyen nagy a titoktartás: rövid időn belül nyilvánosságra került még az is, hogy az Oktogonon vették a nyertes szelvényt.