Negyven rendőr csapott le az embercsempészekre

Vágólapra másolva!
Debrecen belvárosában, egy kertes házban rejtegettek 36 afgán, szomáliai és iraki illegális bevándorlót. Csütörtökön negyven rendőr és határőr körbevette az épületet, majd lecsaptak az embercsempészekre és a bevándorlókra. Az egyik 27 éves férfi megadta magát, a másik azonban öngyilkos lett.
Vágólapra másolva!

Gyulai József, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy szerda éjjel egy névtelen lakossági bejelentés érkezett a határőrség zöldszámára illegális bevándorlókról. A bejelentés alapján körbezárták a debreceni Homok utcában lévő kertes házat. Negyven rendőr és határőr vett részt az akcióban.

Miután a rendőrök betörték az ajtót, az egyik 27 éves embercsempész azonnal megadta megát. Másikuk azonban bezárkózott egy különálló lakrészbe, majd kibiztosította fegyverét, és főbe lőtte magát. Az MTI korábbi értesüléseivel ellentétben Gyulai József elmondta, hogy nem túszejtésről volt szó, a menekültek önként tartózkodtak a házban.

A házban összesen 36 illegálisan az országba érkezett menekültet találtak. Afgán, iraki, szomáliai állampolgárok is voltak a csapatban. Különböző, kisebb csoportok gyülekező-, pihenőhelye volt a ház. A bevándorlók között volt, aki alig egy napja érkezett Magyarországra, volt, aki már hosszabb ideje a házban rejtőzködött. Mindannyian Nyugat-Európába akartak eljutni, Debrecenben csak az utat akarták előkészíteni.

Az embercsempészek még arra is figyeltek, hogy a kertbe ne láthassanak be a szomszédok: egy ponyvát feszítettek ki a kerítés mellett, így az épületből kilépő embereket nem lehetett észrevenni.

[origo]