Kokó a Fidesz jelöltje lehet

Vágólapra másolva!
A Fidesz már elkezdte kidolgozni az országos és területi lista névsorát, a párt hivatalosan ugyanakkor ezt nem erősítette meg. A Magyar Hírlap értesülése szerint Kokó neve is szóba került, amit a sportoló nem cáfolt.
Vágólapra másolva!

Már sokat foglalkoznak a választási előkészületekkel a Fidesz frontemberei, bár hivatalosan erről nem nyilatkoznak, sőt azt állítják, hogy egyelőre nem dolgozták ki a lehetséges jelöltek névsorát. Farkas Attila, a Fidesz sajtófőnöke az [origo]-val közölte: túl korai erről beszélni, mivel december 20-ig kell dönteniük a választókerületeknek a jelöltekről. Korábban ugyanezt nyilatkozta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az [origo]-nak, és azt is hozzátette, hogy nem tartanak még a technikai részletek kidolgozásánál.

A Magyar Hírlap információi szerint ugyanakkor már javában tart a kampány előkészítése, és a Fidesz semmit sem bíz a véletlenre: több válaszvariációt készítenek az ellenzék kampányfogásaira, és reagálásaira. Nem akarnak durva, negatív kampányt folytatni, mert tudják, nincs sikere annak a választók körében. A lap értesülése szerint a Fidesz vezetői keresik azokat a neveket, amelyek jól csengnek az országos, illetve a területi listákon. Így Kovács István, ismertebb nevén "Koko" is szóba került.

A bokszoló elmondta, ő is hallott a hírről, nem tagadja, hogy informális beszélgetésekre került sor. A Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta: megtisztelő, hogy a kormányzó párt úgy érzi, segíteni tudná munkájukat, ám a politika sem eddig, sem a jövőben nem keríti hatalmába. Ha mégis, az csak akkor lesz, ha megfelelő szaktudással, illetve anyagi háttérrel rendelkezik. Mint mondta, több irányból megkeresték, de konkrét ajánlatot nem kapott. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az összes pártvezető tudja, politikában nem hadra fogható - jegyezte meg Koko.

[origo]

Kokó honlapja