A karácsonyt rács mögött tölti a kötélvágdosó férfi

Vágólapra másolva!
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki kedden elvágta egy épület-felújításon dolgozó munkás biztosító köteleit. Az illetőt több emberen elkövetett emberölési-kísérlettel gyanúsítja a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Kis híján múlott, hogy tragédiába nem fordult egy építkezés a főváros VII. kerületében. Egy épületen dolgozó munkás és két kollégájának a biztosító- köteleit elvágta egy férfi. Az eset után az illetőt őrizetbe vette a rendőrség.

A 37 éves férfit a rendőrök előállították, majd több emberen elkövetett emberölés-kísérletével vádolták meg. A BRFK tegnap kérte a Legfőbb Ügyészséget, hogy a bíróságnál kezdeményezze a férfi előzetes letartóztatását.

A bíróság előtt a férfi azzal indokolta tettét, hogy neki a munkások sérelmet okoztak. Ennek ellenére a bíró elrendelte a férfi december 29-ig tartó előzetes letartóztatását - értesült az [origo]. Szerintük ugyanis a férfi szökésétől és elrejtőzésétől kell tartani.

[origo]