Emberölési kísérlettel gyanúsítják a kötélvágó férfit

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatását kérte a rendőrség annak a férfinak, aki egy alpinista technikával dolgozó munkás köteleit elvágta. A rendőrség több emberen elkövetett emberölési kísérlettel gyanúsítja az illetőt.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatását kérte a rendőrség annak a férfinak, aki kedden a főváros egy VII. kerületi építkezésén, felülről elvágta az egyik alpinista technikával dolgozó munkás biztosítóköteleit. A rendőrség több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítja a 37 éves férfit - mondta Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője az [origo]-nak.

A rendőrség a Fővárosi Főügyészséghez fordult, hogy az ügyészség indítványozza a férfi előzetes letartóztatását. Erről valószínűleg csütörtökön dönt a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A Dózsa György úti ház homlokzatának festésén dolgozó munkás hat biztosítókötél segítségével lógott háromemeletnyi magasságban, amikor a tetőtérben lakó gyanúsított öt kötelet elvágott. A zuhanni kezdő munkás egy lakó segítségével azonban még meg tudott kapaszkodni egy ablakban, így nem esett komolyabb baja.

[origo]