Újabb 24 afgán menekültet fogtak el Magyarországon

Vágólapra másolva!
Újabb 24 afgán határsértőt fogtak el a héten Bács-Kiskun megyében. Számuk már most kétszer annyi, mint a tavalyi évben volt.
Vágólapra másolva!

17 határsértőt fogtak elszerdán reggel Bács-Kiskun megyében egy bátmonostori házban. Nem sokkal később egy férfit, egy nőt és egy gyereket fogtak el Baja alatt. Így számuk összesen 20. Köztük 10 afgán, 7 iraki és 3 algériai található, többségük férfi. Meghallgatásuk folyamatban van.

Határsértőket fogtak a hét elején is a Bács-Kiskun megyei Vaskútnál. A határőrök hétfőn egy Barkasra lettek figyelmesek az út mellett. Az autó elromlott, ezért volt kénytelen megállni, miután átjött Magyarországra a zöldhatáron. Az embercsempész sofőr mellett 14 afgán és három pakisztáni utast fogtak el. A menekülteket a kiskunhalasi közösségi szállásra vitték, mindannyian menedékkérelmet nyújtottak be.

Utóbbi eset kapcsán őrizetbe vettek két embercsempészt, akik bátmonostori lakosok. Miután a szállítmány érkezését a sofőrön kívül várta egy másik embercsempész, így ő is lebukott. Feltételezhető, hogy a bátmonostori lakosokkal hozható kapcsolatba a szerdai eset is. A két magyar ellen eljárás indult.

A szeptember 11-ei Amerika elleni terrortámadás óta több mint 800 afgán menekült érkezett hazánkba. Őket a debreceni menekülttáborban vagy a határőrség közösségi szállásán helyezték el. Tavaly egész évben 1062 afgán menekült érkezett, idén eddig már több mint 2000. Afgánok érkeznek a legnagyobb számban, de mellettük sok török, iraki, iráni, jugoszláv és moldáv nemzetiségű illegális határátlépőt fognak - tudtuk meg a határőrség szóvivőjétől, dr. Orodán Sándortól. A szóvivő elmondta, van olyan menekült, akivel többször is kapcsolatba kerülnek, mert miután elviszik egy táborba vagy egy szállásra, újra megszökik, és megpróbál kijutni az országból.

Az elmúlt héten több mint 120 afgán menekült érkezett az országba illegálisan. Főleg férfiak, de a gyerekek száma is jelentős, és akadt köztük terhes nő és csecsemő is. A mostanában érkezettek már arról számoltak be, hogy a terrortámadás után indultak el. Volt, aki az után kelt útra, hogy elkezdték bombázni Kabult az amerikai harci gépek. Van, aki egy hónapja indult.