Helmut Kohl is részt vett Bush budapesti kitüntetésén

Vágólapra másolva!
Magyarország helyzetéről, szerepéről tartott kedden megbeszélést George Bush, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök. Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést adta át George Bushnak. Az ünnepélyes ceremónián miniszterek, nagykövetek vettek részt, díszvendégként többek között Göncz Árpád és Helmut Kohl volt német kancellár is.
Vágólapra másolva!

George Bush volt amerikai elnök az Orbán Viktorral közösen tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: 12 évvel ezelőtt járt itt, szerinte azóta a magyarok optimistábbak, a gazdaság és a demokrácia pedig megerősödött. A volt amerikai elnök elmondta: Magyarország nagyon fontos szerepet játszik Európában, fontos szövetségese a NATO-nak és az Egyesült Államoknak. George Bush kiemelte azt is, hogy a magyar miniszterelnök az elsők között vetette fel a szeptember 11-i terrortámadás után a washingtoni szerződés ötödik cikkelyének életbelépését.

Idősebb George Bush volt amerikai elnök a Parlamentben átvette Mádl Ferenc köztársasági elnöktől a Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje Lánccal kitüntetést. A nem hivatalban lévő külföldi államfőnek adható legmagasabb magyar kitüntetéssel a kormány George Bushnak a hidegháború befejezésében, a békés rendszerváltozások elősegítésében és a magyar demokratizálódási folyamat előmozdításában játszott történelmi szerepét ismerte el. A kitüntetésátadási ünnepségen - többek között - megjelent Helmut Kohl volt német kancellár is. Jelen voltak a magyar kormány tagjai, a parlamenti pártok, valamint a diplomáciai testületek képviselői is.