A külügy nemzetközi eszközöket is bevetne a csángókért

Vágólapra másolva!
Romániában nem engedik, hogy magyarul tanuljanak a moldvai csángók, holott a román oktatási minisztérium engedélyezi a magyar nyelv oktatását. A csángóknál azonban még az iskolán kívüli magyaroktatást is akadályozzák az úgynevezett egészségügyi kommandók. A magyar külügyminisztérium nemzetközi eszközök bevetését fontolgatja.
Vágólapra másolva!

A moldvai csángókat ért atrocitások ügyében intézett kérdést Potápi Árpád (Fidesz) a külügyminisztériumhoz, a parlament keddi ülésén. A moldvai csángóknak - mint kiderült - nem engedik, hogy magyarul tanuljanak az iskolákban, újabban pedig a csángók lakta településeket egészségügyi bizottságok, "egészségügyi kommandók" járják, amelyek a nem megfelelő egészségügyi körülményekre hivatkozva akadályozzák meg, hogy a magyar nyelvet iskolán kívül oktassák.

A külügyminisztérium nevében Németh Zsolt, a minisztérium politikai államtitkára válaszolt. Az államtitkár elmondta, hogy a moldvai csángók a legveszélyeztetettebb európai kisebbség, mivel igen nagy számban olvadnak be a többségi lakos románok közé. Németh Zsolt nem érti, hogy miért történnek ezek az atrocitások, holott a román oktatási minisztérium engedélyezte a magyar nyelv oktatását. A magyar külügyminisztérium a helyzet tisztázására felvette a kapcsolatot a román oktatási minisztériummal, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségével, és ha szükséges, nemzetközi eszközöket is bevet a csángók érdekében - közölte az államtitkár.

[origo]