A bíróság nem foglalkozik az LRI-vel

Vágólapra másolva!
A munkaügyi bíróság állásfoglalás nélkül megszüntette a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságnál kialakult munkaügyi vitában kezdeményezett eljárást. A bíróság szerint a szakszervezet beadványa idő előtti volt, a kilátásba helyezett sztrájk körülményeit, időpontját nem dolgozták ki megfelelően.
Vágólapra másolva!

LRI

A döntés ellen 15 napon belül fellebbezhetnek. Hogy fellebbez-e az LRI, azt a szakszervezet következő lépéseitől teszi függővé - közölte Mudra István, az LRI megbízott légiforgalmi igazgató-helyettese. A munkáltató most a szakszervezet lépéseire vár, de nyitott a tárgyalások felé. Péterffy Gábor szóvivő elmondta, le akarnak ülni tárgyalni a cég többi szakszervezetével is.

Metes Gyögy, a szakszervezet elnöke számukra pozitívnak ítélte a döntést. A további lépésekről a ma estére összehívott sztrájkbizottság hoz döntést. Metes közölte, hogy a tárgyalások folytatása mellett vannak. A sztrájk leendő körülményeiről megjegyezte, hogy felmerült egy ún.: "rendkívül precíz munkavégzéses módszer" ami tulajdonképpen a munka lassítását jelenti. Ez elmondása szerint 10-20 perces késéseket jelentene gépenként.

A szakszervezet október 25-én hirdetett sztrájkkészültséget, és öt pontban foglalta össze követeléseit. Ezek a béremelésre vonatkoznak, a cég átszervezésével és az újonnan alakuló cég vezetői pozícióinak betöltésével kapcsolatosak.

[origo]