Két ember tudhatja, hova kerül a lottómilliárd

Vágólapra másolva!
Az 1 milliárd 152 millió 54,1 ezer forint telitalálatos szelvény tulajdonosa eddig nem jelentkezett a Szerencsejáték Rt.-nél. A lottómilliárdos személyéről a Szerencsejáték Rt. két munkatársa tudhat, ők azok, akik a 20 millió forint feletti nyeremények tulajdonosaival foglalkoznak. Az újdonsült milliárdosnak 90 napon belül kell jelentkeznie a pénzéért, és jelezni, hogy milyen számlaszámra kéri a nyereményét.
Vágólapra másolva!

Húsz hét után ismét volt ötös a lottón: a felhalmozódott nyereményalapnak köszönhetően 1 milliárd 152 millió 54,1 ezer forinttal gazdagodott egyedüli nyertesként egy szerencsés fogadó. A nyertesnek 90 napon belül kell jelentkezni a nyereményéért. A nyerőszámok a következők voltak: 8, 23, 25, 54 79.

Somorai László, a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatója az [origo]-nak elmondta: 2 millió forint feletti nyereményt nem adnak oda személyesen, kizárólag átutalással juttatják el a pénzt a nyertesnek. "Egyelőre nem tudok róla, hogy jelentkezett volna a nyertes a nagy nyereményért"- mondta az [origo]-nak Somorai László. A lottómilliárdos személyéről a Szerencsejáték Rt. két munkatársa tudhat, ők foglalkoznak azokkal, akik 20 millió forint feletti nyereményhez jutottak. Ez a két személy titoktartási fogadalmat tett, szigorú szerződést kötött velük a Szerencsejáték Rt. Az egy milliárd feletti összeg sorsát a cég semmilyen módon nem követi, átutalják a pénzt, ahová a nyertes kéri, és ezzel megszűnik a kapcsolatuk- mondta az az [origo]-nak a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatója.

Álmai ne továbbja - simán
megvalósulhat

Az ötös lottó történetében az eddigi rekordnyeremény 1 milliárd 59 millió forint volt, akkor 22 hét alatt halmozódott fel ez az összeg. A Szerencsejáték Rt. 1991-ben vezette be a halmozásos módszert, remélve, hogy így még nagyobb lesz a játékkedv - mondta Somorai László. Addig mind a négyes, mind a hármas találat többet fizetett, de sosem voltak a maiakhoz mérhető nyereményösszegek. Az elmúlt években beigazolódott a részvénytársaság feltételezése, és a mostani tapasztalatok is alátámasztották azt. Míg "normál" heteken 3-4 millió játékra fizetnek be az emberek, addig most 9,5 millió szelvény fogyott.

Bill Gates észre se venné, ha
nyerne

A szabályzat alapján nem adható ki a nyeremény készpénzben, még ha valaki így kívánná is. A Magyar Nemzeti Bankban elmondták, hogy egymilliárd forint húszezres bankókban 50 kilót nyom, és ötven kis csomagban, úgynevezett bundban szállítanák le. Egy bund 7x13x16 centiméter.

A rekordnyeremény hatására felszökött a fogadási láz: az átlagos heti 3,5-4 millió darab szelvény helyett 9,5 millió fogadást kötöttek az elmúlt héten.

Az Egyesült Államokban május 20-án született az idei év, ott is kivételesnek számító rekordja: a Powerball nevű lottójátékon, amelyre húsz szövetségi államban is lehet fogadni, 195 millió dollárt ért a telitalálat. Az abszolút Powerball-csúcs 295 millió dollár volt 1998-ban. Az amerikai törvényeknek megfelelően az óriási, magyar pénzben több mint 50 milliárd forintnyi nyeremény körülbelül felét az adóhatóság számlájára utalják, és a fennmaradó összeget sem egy összegben, hanem életjáradék formájában kapja meg a nyertes.

Mit ér 1,15 milliárd forint?

Ennyi pénzből 104 darab 11 millió forint értékű lakást lehetne venni, vagy 15 millió forintos Jaguárokból 77-t.

Évente kétmilliárd forintból gazdálkodott eddig az Operaház. A héten jelentette be az illetékes miniszter, hogy négymilliárd forint többlettámogatást nyújt az intézménynek, az új támogatással az Operaház költségvetése megközelíti a Milánói Scaláét.

Októberre készült el az idei év legfontosabb budai közlekedési felújítása. Átadták a forgalomnak az Erzsébet-híd lehajtóit. Demszky Gábor elmondta, hogy a nagyszabású építkezésekre összesen 1 milliárd forintot fordítottak.

A második világháború végén felrobbantott, és idén ősszel ismét felavatott esztergomi Mária Valéria híd felújítása hozzávetőlegesen 5 milliárd forintba került. Ebből azonban magának a hídnak az építése 3 milliárdot emésztett fel, a többit a hídra vezető utak, valamint a vám- és útlevélkezelő iroda kialakítására fordították.

Félmilliárd forintot kellett költenie a fővárosnak azoknak a garázsoknak az átépítésére, amelyekben éjszakánként állnak majd a hannoveri villamosok. Az átlagosan 25 éves, ám teljesen felújított járművek, melyek korábban a hannoveri vásárvárosban teljesített szolgálatot, az idén kerültek Budapestre összesen közel 7 milliárdért.

6,7 milliárd forintból épül fel a Duna-parton az új Nemzeti Színház. A fény, hang és színpadi berendezések összköltsége 4,5 milliárd forint körül várható.

Az Erzsébet tér rendbetételére újabb nagy összeget kell fordítani, korábban ugyanis itt akarták felépíteni a Nemzeti Színházat, emiatt a tér nagy részét elfoglaló gödröt ástak. A téren végülis park lesz, alatta pedig konferenciaterem. A beruházás értéke 1,2 milliárd forint.

A következő 4-5 évben a több mint 509 ezer magyarországi panellakásból legkevesebb 112 ezer felújítása válik esedékessé - áll az Épületfenntartási K+F Alapítvány összeállításában. Egy panellakás teljes körű felújítása, korszerűsítése egymillió forintba is kerülhet.

A belügyminiszter szerint november 30-ra befejeződik az újjáépítés az árvíz sújtotta beregi falvakban, december 15-ig műszakilag átadják a most épülő lakásokat A miniszter azt mondta, hogy az árvízi újjáépítésre a kormány által biztosított mintegy 33 milliárd forint elegendő lesz.

Évente körülbelül 4 és fél milliárddal gazdálkodhat a fővárosi István Kórház, míg a Heim Pál kórháznak jelenleg körülbelül 130 millió forintos tartozása van. Az egészségügyi tárcánál nemrég döntöttek arról, "tűzoltó" intézkedésként, hogy 61 millió forint többlettámogatás kap az Országos Baleseti Sebészeti Intézet. Egy pénteki jelentés szerint mintegy 139 kórháznak volt hatvan napon túli tartozása, összesen csaknem 10 milliárd forint.

Ennél is nagyobb, tízmilliárd forintot meghaladó a Magyar Televízió adóssága, a rádió pedig körülbelül másfél milliárddal tartozik.

A körülbelül tízezres lélekszámú Ráckeve és Szécsény önkormányzata kicsivel több mint egymilliárd forinttal gazdálkodhat évente, Vasvár viszont ennél kevesebbel kell beérje. A valamivel nagyobb Balatonfüred éves költségvetése 2 milliárd forint.

A kormány szeptember végén 19,2 milliárd forint elkülönítéséről döntött az Egyesült Államok elleni támadásokat követő fokozott biztonsági intézkedések gazdasági hátterének fedezetéül.

[origo]