Nem tűzték napirendre az Orbán felelősségéről szóló jelentést

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés koalíciós többsége nem engedte, hogy napirendre tűzzék az FVM ügyében a miniszterelnök felelősségét vizsgáló ellenzéki munkacsoport jelentését. A testület Orbán Viktor erkölcsi és politikai felelősségét is megállapította az agrártárcánál történt visszaélések miatt.
Vágólapra másolva!

A kizárólag MSZP-s és SZDSZ-es képviselőkből álló, nemhivatalos vizsgálóbizottság a múlt héten fejezte be munkáját. A jelentésüket határozati javaslatba foglalták, és önálló indítványként az Országgyűlés elé terjesztették. A hétfői plenáris ülésen a többség úgy határozott, hogy nem tűzik napirendre az ügyet.

A munkacsoport a miniszterelnök, a kancelláriaminiszter és az egész kormány felelősségét kimondta, amért - az ellenzéki képviselők szerint - nem tettek semmit az FVM ügyében, holott a sajtó és az ellenzék is idejében felhívta a figyelmet a visszásságokra.

A kormányfő a hasonló tartalmú kritikákra korábban azzal válaszolt, hogy ő maga kezdeményezett vizsgálatot, és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal megállapításai nyomán feljelentést is tettek.

Eörsi Mátyás, a részvizsgálóbizottság SZDSZ-es képviselője az [origo]-nak azt mondta: nem lepte meg a döntés, erre számított. "A kormányoldal nem tudja ezzel elérni a célját, mert bár nem lehet a parlament előtt megvizsgálni a jelentést, az állampolgárok értesülnek az abban foglaltakról" - tette hozzá.

[origo]