Ügyvédje szerint Székely rendszeres orvosi kezelésre szorul

Vágólapra másolva!
A vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán ügyvédje kedden megfellebbezi a házi őrizet megszüntetéséről szóló bírósági határozatot. Futó Barnabás ugyanakkor úgy véli, mivel két hét múlva már megkezdődnek a tárgyalások, addig már nem bírálják el kérelmét.
Vágólapra másolva!

Futó Barnabás, a vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán ügyvédje azt mondta az [origo]-nak: nem állnak fenn szerinte az előzetes letartóztatás feltételei. "Az eltelt hét hónap alatt bebizonyosodott, hogy Székely Zoltán nem szökik meg" - tette hozzá.

A bíróság arra való hivatkozással szüntette meg a házi őrizetet, hogy a politikus három alkalommal nem volt otthon a rendőrségi ellenőrzéskor, illetve nem jár orvosi kezelésre. Futó ezzel kapcsolatban elmondta: két alkalommal már pénzbírsággal sújtották védencét, mert nem találták otthon. Először azonban csak tíz percet késett a Kútvölgyi kórházból, másodszor pedig nem hallotta meg a csengetést. Legutóbb pedig este fél 10-kor állítottak be a rendőrök, amikor Székely a gyógyszerek hatására már aludt, így a felelsége közölte: otthon van, de nem ébreszti fel férjét - sorolta az ügyvéd.

Futó nem érti, miért kellett egyből újra elrendelni az előzetes letartóztatást, amikor lehetőség lett volna újabb pénzbüntetés kiszabására vagy szigorított házi őrizet elrendelésére is. Az ügyvéd azt is igazolni tudja, hogy védence rendszeresen megjelent az orvosi kezeléseken, csak azokat nem vezették rá a kartonjára.

Futó Barnabás kedden adja be fellebbezését, de nem hiszi, hogy a tárgyalások megkezdése - december 5-e - előtt már érdemben dönt az ügyészség.

Székelyt tavaly tetten érték, amikor Balla Dániel vállalkozótól átvett 20 millió forintot. Négy hónapig volt előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetbe került.