Húsz év huzavona után fejeződik be a Honvédkórház új szárnyának építése

Vágólapra másolva!
Húsz évvel az építkezés megkezdése után, 2006-ban fogad csak betegeket a legújabb tervek szerint a Központi Honvédkórház új épülete. Az építkezést egy évtizede félbehagyták, addig már több mint tízmilliárd forintot öltek bele, azóta pedig csak az állagmegóvásra évenként 100-200 milliót költenek.
Vágólapra másolva!

Öt év múlva, 2006 januárjától 560 ágyas sürgősségi gyógyintézet működik a fővárosban található Központi Honvédkórház "új" épületszárnyában - közölte a héten a parlament egészségügyi bizottságában a Magyar Honvédség főcsoportfőnöke. Svéd László orvos-vezérőrnagy tájékoztatása szerint az épületbe költözik majd Kecskemétről a repülőorvosi kutatóintézet is, a Bács-Kiskun megyei repülőkórházat pedig felszámolják.

Legalábbis a jelenlegi tervek szerint. Az új központi honvédkórházi épületszárnnyal kapcsolatban ugyanis már húsz esztendeje számos elképzelés született. Ami viszont megvalósult, az egy építészetileg 75 százalékban kész, 60 ezer négyzetméteres létesítmény, közvetlenül a Központi Honvédkórház százéves épülete mellett.

Az ingatlan a 90-es évek óta befejezetlenül és üresen áll a Róbert Károly körúton. Az építkezést egy évtizede félbehagyták, addig már több mint tízmilliárdot öltek bele, azóta pedig csak az állagmegóvásra évenként 100-200 milliót költenek. A befejezéshez a vezérőrnagy tájékoztatása szerint további 8,4 milliárdra lesz szükség.

A beruházásról, a Központi Honvédkórház rekonstrukciójaként, a 80-as évek elején született kormányhatározat. Az eredetileg 8 milliárdra tervezett építkezést 1985- ben kezdték meg. A 90-es évek elejére azonban kiderült: a korábbi tervek megvalósításához - egy 1200 ágyas komplexum megépítéséhez - további 10-15 milliárd kellene. 1991-ben döntés született arról, hogy felül kell vizsgálni az egész beruházási koncepciót. Ekkor határoztak arról is, miniszteri biztos irányítsa a projekt folytatását: 1992 áprilisában ki is nevezték, aki ezt követően számos javaslatot dolgozott ki az építkezés befejezésére és az épület hasznosítására. Az évek során szóba került a kórház privatizációja, az épület eladása éppúgy, mint az, hogy mielőbb fejezzék be, és sürgősségi, illetve katasztrófakórházként üzemeltessék. A tervek szerint ez utóbbi verzió kap véglegesen zöld utat. Ha megvalósul az elképzelés, az első kapavágások után húsz évvel már valóban fogadhat betegeket a Honvédkórház "új" épülete.