Az ORTT vizsgálja a MIÉP és a Pannon Rádió kapcsolatát

Vágólapra másolva!
A médiahatóság a jövő héten foglal állást a Pannon Rádió ellen beadott panaszról, amely szerint Csurka István és pártja közvetve érdekeltséget szerzett a cégben. A MIÉP szerint nincs tulajdonuk a rádióban.
Vágólapra másolva!

A Pannon Rádió stabilabb hátterének biztosítása miatt szállt be a médium tulajdonosai közé, a Csurka István által alapított Bocskai István Szabadegyetem - mondta az [origo]-nak Győri Béla, a MIÉP szóvivője. Mivel a médiatörvény tiltja, hogy politikai pártok műsorokat támogassanak, és hogy a médium egy párt szolgálatában álljon, Tímár János, az ORTT tagja vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.

Tímár János az [origo]-nak elmondta: az utóbbi időben tartalomelemzéssel kimutatták, hogy a rádió kifejezetten a MIÉP szolgálatában áll, ráadásul a párt közvetve még tulajdont is szerzett a médiumban. Mindez sérti a médiatörvényt - mondta. Noha a testület mondhatja ki egy rádió műsorszolgáltatási jogának a megszűntetését, Tímár egyelőre csak a vizsgálatra koncentrál, annak végkifejletére viszont nem.

A MIÉP szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem köthető a párthoz a rádió, mivel a Bocskai Szabadegyetem kuratóriumának elnöke, a MIÉP képviselője, Bogdán Emil ezekben a kérdésekben lemondott szavazati jogáról, Csurka István pedig csak alapító. A Bocskai Szabadegyetem nem is gazdasági, hanem kulturális vállalkozás, ezért rá nem vonatkozik az ominózus törvény - tette hozzá a szóvivő. A tulajdonszerzésre állítása szerint nem anyagi okok miatt volt szükség, hanem azért, hogy az intézmény oktatói intenzívebben szerepeljenek a rádió műsoraiban. A rádió többségi tulajdonosa jelenleg a Gidófalvy Attila nevével fémjelzett Gidó Média Kft, 26 százalékát a Bocskai Szabadegyetem jegyzi és néhány magánszemély is található a tulajdonosok között.

Bohus Péter