Miniszteri bojkott Demszky ellen

Vágólapra másolva!
Rövid időn belül a harmadik miniszter mondja le találkozóját Demszky Gábor főpolgármesterrel. Harrach Péter szociális és családügyi, valamint Pintér Sándor belügyminiszterhez immár Mikola István egészségügyi miniszter is csatlakozott. Mikola és Demszky a fővárost érintő egészségügyi kérdésekről tanácskozott volna.
Vágólapra másolva!

Rövid időn belül a harmadik miniszter mondja le az utolsó pillanatban a főpolgármesterrel tervezett találkozóját. Csütörtökön Mikola István, az egészségügyi tárca vezetője folytatott volna megbeszélést Demszky Gáborral, ám a miniszter helyett csak egy fax érkezett a főpolgármesteri hivatalba. Mikola István faxüzenetében azzal indokolta távollétét, hogy csak szerdán késő délután kapta meg a hivataltól a programjavaslatot. A napirendi pontok egyikében sem volt szó szakértői egyeztetésről - állítja a miniszter.

Csalódott vagyok, mert korábban nem gondoltam, hogy Demszky Gábor politikai kampányfogásként használta volna fel, ha létrejön a csütörtökre megbeszélt szakmai egyeztetésünk - mondta Mikola István az MTI-nek.

Mikola István elmondta: Demszky Gábor kezdeményezésére ő maga baráti és szakmai beszélgetésre készült, ám a főpolgármester által elküldött programjavaslatból arra következtetett, hogy Demszky Gábor saját politikai kampánya eszközeként kívánja személyét felhasználni.

Az egészségügyi miniszter szerint komolytalan lett volna, ha két vezető olyan tízmilliárd forintos nagyságrendű kiadásokat igénylő programokról tárgyal, amelyekről a főváros egészségügyi és sportbizottsága sem tárgyalt még, és a szaktárca apparátusa előtt sem ismert.

Demszky viszont állította, hogy több témáról is tárgyalt már a főváros egészségügyi bizottsága, ráadásul volt olyan programpont is, amelyet Mikola vetett fel. A főpolgármester állította, hogy fél órával azelőtt beszélt telefonon Mikolával, mielőtt a miniszter lemondta volna a találkozót, aki ekkor még nem jelezte, hogy nem jelenik meg a Városházán.

Mikola és a főpolgármester a fővárost érintő egészségügyi kérdésekről tanácskozott volna, többek között a Péterfy Sándor utcai kórházhoz tartozó Erzsébet kórház sürgősségi betegellátásának támogatásáról.

Korábban szintén az utolsó pillanatban mondta le a főpolgármesterrel tervezett találkozóját Pintér Sándor belügy- és Harrach Péter szociális- és családügyi miniszter. A belügyi tárca vezetője a tűzoltók veszélyességi pótlékával kapcsolatos megbeszélésre, a szociális tárca feje pedig egy rendezvény megnyitójára nem ment el, ahol Demszkyvel találkoztak volna. Pintér Sándor szintén későn jött értesítésre, míg Harrach Péter más elfoglaltságára hivatkozott.

[origo]