Az ÁSZ a parlamentben értékeli az SZDSZ-es iratokat

Vágólapra másolva!
Az Állami Számvevőszék még nem tudja, hogy kompetenciájába tartozik-e az SZDSZ ellen összegyűjtött, és Horváth Béla kisgazda képviselő által hozzájuk eljuttatott iratköteg. Amennyiben szükségesnek ítélik, újabb vizsgálatot fognak lefolytatni a pártnál.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés számvevőszéki bizottságának legközelebbi ülésére alakítja ki álláspontját az Állami Számvevőszék, Horváth Béla kisgazda képviselő, az SZDSZ-ről összeállított dokumentumairól - tudta meg az [origo]. A képviselő vaskos iratkötegre alapozva vádolja az ellenzéki pártot mérleghamisítással, a párttörvény megsértésével és tiltott pénzintézeti tevékenységgel.

Az ÁSZ-nak még két hét áll rendelkezésére az iratok áttanulmányozására, ugyanis az Országgyűlés számvevőszéki bizottsága is kérte álláspontjukat, ezért a bizottság legközelebbi üléséig sem Horváth Bélának, sem másnak nem hozzák tudomására, milyen következtetéseket vonnak le az iratokból.

Úgy tudjuk, hogy amennyiben az ÁSZ szakértői az iratokból arra a megállapításra jutnak, hogy további lépések szükségesek, akkor újabb vizsgálatot fognak lefolytatni az SZDSZ-nél. Az ellenzéki párt ugyanakkor feljelentést tett rágalmazás miatt, és személyiségi jogi pert indított Horváth Béla ellen.

[origo]