Konferencia a gyermekpornó ellen

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni európai konferencia. A magyar országgyűlés a közeljövőben olyan jogszabályokat fogad el, amelyek egybeesnek a gyermekvédők törekvéseivel. A kérdés ugyanis globális - határokon átnyúló szabályozásra van szükség.
Vágólapra másolva!

Strasbourgban a múlt hónapban új ajánlásokat fogadott el az Európai Unió, amiket képviselni fog a közeljövőben, Japánban tartandó, a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni világkonferencián. Az új javaslatokra azért volt szükség, mert a korábban elfogadott ajánlások már meghaladottak.

Feltörőben ugyanis az internetes bűnözés erre szakosodott ága - indokolta az új ajánlások szükségszerűségét Guy De Vel, az Európa Tanács jogi igazgatóságának főtitkára azon a konferencián, amelyet az UNICEF, az Európai Tanács, a magyar Igazságügyi Minisztérium és az Országos Kriminológiai Intézet rendezett Budapesten. Október 16-án Strasbourgban ellfogadták prioritásnak a gyermekek védelmét, ami már konkrét intézkedéseket vetít előre.

Ennek keretében pénteken az Országházban aláírják a cyber crime, azaz az internetes bűnözés elleni konvenciót az Európai Unió valamint az union kívüli országok, köztük Magyarország és az Egyesült Államok képviselői is. Ez már kötelező érvényű jogi eszköz a gyermekek szexuális kizsákmányolásának, internetes változata ellen. A deklarált célok között szerepel többek között az internetes és egyéb pornográf fényképek tárolásásának és tulajdonlásának tiltása. A konvenció Guy De Vel szerint segíthet az interneten terjedő gyermekpornográfia megfékezésében.

Az UNICEF becslései szerint pillanatnyilag egymillió gyermek szenved szexuális kizsákmányolástól világszerte. Európában a kínálati oldalt a kelet-európai és a volt FÁK-országok biztosítják, míg nyugat-európa számít a legnagyobb felvevőpiacnak - mondta a főtitkár a konferencia utáni sajtótájékoztatón.

Segolene Royal francia szociális, család- és fogyatékosügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a globalizáció egyik hajtómotorja, hogy mindent árunak tekint, még a gyermekek testét is. Ez ellen elsősorban saját nemzeti törvényekkel kell védekezni, de szem előtt tartva azt, hogy a nemzetközi, kormányzati és civil szervezetek, valamint a bíróságok együttműködésére van szükség. Különösen azért fontos a koordináció, mert az idegenbe szakadt, illetve hurcolt gyermekeknek a rendőrség elé kerülve megfelelő környezetre van szükségük: tolmácsra, védelemre.

Fontos ugyanakkor a határokon átívelő törvényalkotás, amely azokra az elsősorban gazdag országokból a szegényebb országokba utazó állampolgárokra vonatkozik, akik a hazai törvények hatókörén kívül tudva magukat követnek el gyerekek ellen szexuális bűncselekményeket. Azt akarják elérni, hogy ezeket az "embereket" saját országukban, saját törvényeik szerint lehessen elítélni. Ehhez azonban a jelenleginél sokkal nagyobb politikai elkötelezettségre van szükség - jelentette ki a francia miniszter.

A konferencián a megnyitó beszédet Dávid Ibolya igazságügy-miniszter tartotta, aki szintén nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozta a nő- és gyermekkereskedelem elleni harcban. A miniszter a modern kori rabszolgaság legvisszataszítóbb formájának nevezte a gyermekek szexuális kizsákmányolását.

Az ez elleni harc magyarországi állapotát ecsetelve elmondta, hogy az Országgyűlés már tárgyalja azt a törvénymódosítást, amely kiterjeszti majd az emberkereskedelemmel - például a toborzással, szállítással, vagy az illegálisan menekülők elrejtésével - kapcsolatos elkövetési cselekményeket. A jogszabály szerint a módosítást követően büntetendő lesz a 12 éven aluli gyermekek sérelmére elkövetett pornográf felvételek készítése és birtoklása is. További változás, hogy lehetővé válik az erőszakos cselekmények áldozataivá vált kiskorúak videón keresztüli kihallgatása is. (Az ENSZ ajánlása szerint gyereknek tekinthető minden 18 év alatti ember.).

A kétnapos budapesti konferencián elfogadják a december 17. és 21. között Japánban rendezendő, a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolásáról szóló világkongresszus európai akciótervét is, amelyet Magyarország képviselője terjeszt majd elő Jokohamában.

[origo]