Vágólapra másolva!
Egészségőrök próbálják majd meg jobb belátásra bírni az egészségtelenül élő romákat. Több minisztérium és országos szerv programot dolgozott ki a hátrányos helyzetűek életkörülményeinek és egészségi állapotának javítására. A koncepció egyetlen hibája, hogy a romákkal külön alprogram foglalkozik, ami miatt néhányan máris tiltakoznak.
Vágólapra másolva!

Feladatuk lesz a telepi egészségházak működtetése; az oda járó romák tisztálkodási, egészségi szokásainak befolyásolása - tudtuk meg Géher Páltól, az Egészségügyi Minisztérium egészségpolitikai helyettes államtitkártól. Felmérésekből például kiderült, hogy sok cigány asszony dohányzik, ezek az egészségőrök fogják megpróbálni lebeszélni erről őket. Ezért fontos, hogy romák legyenek a népegészségügyi munkatársak, hiszen rájuk valószínűleg jobban fognak hallgatni, inkább megtalálják velük a hangot, mint a nem romákkal - mondta a helyettes-államtitkár.

További célja a kezdeményezőknek, hogy a szükséges szűrésen felül emlő-, nőgyógyászati és végbéldaganat-szűrésre mozgósítsák az embereket, akik veszélyeztetettnek számítanak ezen a téren.

Egyelőre még várják azokat a kisebbségi önkormányzatokat, amelyek szeretnék, hogy településükön egészségőr dolgozzon. Egy néhány éve készült felmérés szerint az ország keleti, északkeleti részein található települések érintettek a leginkább.

A program része annak a koncepciónak, amely az ország hátrányos helyzetű lakosságának egészségi állapotát kívánja felmérni és javítani. A romák helyzetével azért foglalkoznak külön, mert felméréseikből kiderült, hogy ezen népesség egészségi viszonyai rendkívül rosszak - fejtette ki az [origo]-nak a helyettes államtitkár.

A romákkal foglalkozó alprogram miatt a Demokratikus Roma Párt (DRP) tiltakozását fejezte ki hétfőn. A DRP méltánytalannak tartja, hogy a 13 kisebbségből csak a romákról szól külön program.

Az [origo]-nak Bihari Endre, a párt főigazgatója felháborodását fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a hátrányos helyzetűek életkori és egészségügyi állapotának javításához szükség van a hátrányos helyzetű romák azonosítására, definiálására. Mindezt egy, a párthoz eljuttatott dokumentumból idézte.

Úgy vélik ugyanis, hogy a programot megelőző "genetikai felmérés" nagy hasonlóságot mutat a fasizmus idején már alkalmazott eljárásokkal. Még élnek olyan cigányok, akik emlékeznek a II. világháború előtti összeírásokra, ezért frászt kapnak a felméréstől - figyelmeztetett a pártvezető.

A DRP Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmanhoz fordult. Azt is sérelmezik, hogy egy őket érintő javaslat előkészítéséből kihagyták a romákat.

Az érintettek kihagyásáról szóló vádnak ugyanakkor ellentmond az, hogy a roma népegészségügyi programot az Országos Cigány Önkormányzat és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda is jegyzi. Ráadásul Lakatos Elza, a Roma Sajtóközpont munkatársa úgy tudja, hogy a kisebbségi önkormányzatok is részt vesznek a program végrehajtásában.

Az EüM az Országos Cigány Önkormányzattal egyeztetett - tudtuk meg egy illetékestől, aki szerint az egyeztetések elmaradása és a nem megfelelő kommunikáció miatt a tárca a romákat tartja felelősnek.

A hosszú távú egészségi és szociális program megvalósítói között van még a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Jogok országgyűlési biztosa, az Oktatási Minisztérium, a Szociális és Családügyi Minisztérium és a Magyar Védőnők Országos Egyesülete is.

[origo]