Megtagadott nyomozás autópáya-ügyben

Vágólapra másolva!
Megtagadta a nyomozást az M3-M30-as autópálya építésével kapcsolatban hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentés ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
Vágólapra másolva!

A miskolci székhelyű hatóság szerint hiányzik a bűncselekmény alapos gyanúja, ezért tagadta meg a nyomozást az M3-M30-as autópályával kapcsolatos feljelentésre. Keller László (MSZP) azért fordult a legfőbb ügyészhez, mert építési hiányosságokat tapasztalt a sztráda építésénél.

A honatya feljelentésében azt is a hatóságok tudomására hozta: a közpénzből épülő nagyberuházás megvalósítását gazdaságilag irracionális és nehezen követhető szervezeti keretek között végzik. Néhány esetben pedig fiktív - el nem végzett munka utáni - teljesítmény elszámolását vélelmezte, s szakértői vizsgálatokat indítványozott az ügyek kiderítésére. "Kísértetiesen hasonlít az eljárás a korábbi, a Földművelésügyi Minisztériummal kapcsolatos kifogásaimra kapott válaszokra" - szögezte le a Magyar Hírlapnak Keller. Nem rendeltek ki igazságügyi szakértőt, a résztvevők elmondása alapján tagadták meg a nyomozást.

Mint azt korábban hírül adtuk, augusztus 8-ától októberig tologatták a különböző igazságügyi szervek egymás között a feljelentést. Polt Péter legfőbb ügyész a területileg illetékes Borsod megyei főügyészséget bízta meg az elbírálással. Utóbbi a BAZ Megyei Rendőr-főkapitányságra testálta a feljelentés kiegészítését, azonban a rendőrség megállapította: a feljelentésben felsorolt, bűncselekményre utaló adatok esetében az elkövetés helye Budapest. Ekkor a BRFK-hoz tették át az ügyet, ahonnan októberben visszakerült a feljelentés BAZ megyébe