Informális kormányülést tartanak Gödön

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Szombaton ismét Gödön tanácskozik a kormány, nem hivatalos ülésen. Az ülés napirendjén szerepel a rendőrség megerősítése. A célra a kormány a zárszámadás elfogadása után 19-20 milliárd forintot szán. Emellett szóba kerülnek még a diákhitelekkel kapcsolatos kérdések és a gazdaság általános helyzetének értékelése is. Az [origo] információi szerint azonban fontos téma lesz az informális kormányülésen az is, hogy nem nőtt a kormány által várt mértékben a Fidesz és az MDF népszerűsége . A legutóbbi, Tárki által végzett közvéleménykutatás adatai szerint ugyanis az MSZP két százalékponttal megelőzi a Fidesz-MDF közös listát.