Gallup: nőtt a Fidesz-MDF közös lista előnye

Vágólapra másolva!
A november eleji Gallup vizsgálat eredménye szerint szignifikáns mértékben növelte előnyét az MSZP listájához képest a Fidesz és az MDF közös listája. A teljes lakosság körében november elején 32% volt a Fidesz-MDF közös lista támogatottsága, míg 23% az MSZP listájáé. Ez a Fidesz-MDF lista esetében az előző hónaphoz képest 5 százalékpontos növekedést jelent.
Vágólapra másolva!

2001. szeptember közepén a jelenleginél nagyobb mintán már mérték a Fidesz-MDF lista 33 százalékos támogatottságát is, a teljes népességen belül tehát a két hónappal ezelőtti adathoz képest nem nőtt a közös lista támogatottsága.

A jelentősebb változás inkább az MSZP esetében figyelhető meg, amely esetében határozott és erőteljes visszaesést regisztráltak. A teljes lakosság körében a szeptember eleji 29%-ról a hónap közepére 28%-ra, október elejére 24%-ra, most november elején pedig 23%-ra esett vissza a Magyar Szocialista Párt támogatottsága. Ennek hatása, hogy a Fidesz-MDF lista előnye a szeptember eleji 3 százalékpontról november elejére 9 százalékpontra nőtt a teljes lakosság körében.

A pártot választókon belüli arányokat tekintve a Fidesz-MDF közös listánál az előző, októberi mérésünkhöz képest 4 százalékpontos gyarapodást, az MSZP esetében pedig ugyanekkora csökkenést regisztráltak.

A pártot választó, magukat biztosan szavazóknak tartók körében a Fidesz-MDF közös lista támogatottsága a november eleji mérések szerint 51 százalékos, ami 5 százalékpontos gyarapodást jelent az előző hónaphoz képest. Ezzel szemben az MSZP listájának támogatottsága 34 százalék a biztos pártválasztók között, ami 6 százalékpontos csökkenést jelent az előző Gallup-mérés eredményéhez viszonyítva.

A közvélemény most a FIDESZ-MDF lista győzelmét várná

Idén augusztus óta fokozódó ütemben nő azoknak az aránya, akik a Fidesz-MDF közös lista győzelmét valószínűsítik. A nyár utolsó hónapjában még csak 29% volt azok aránya, akik a Fidesz győzelmét várták, szeptemberben ez az arány 31%-ra nőtt, októberben 34% volt, most novemberben pedig már 40% gondolta azt, hogy ha most választásokat rendeznének, azt a Fidesz-MDF nyerné meg.

Ezzel szemben a Magyar Szocialista Párt választási győzelmét várók aránya az adatok szerint ellentétes trend mentén változott. Augusztus elején a megkérdezettek között még 36% várt MSZP győzelmet. Szeptemberben 34%, októberben 33% és novemberben pedig már csak 30% gondolta úgy, hogy ha most lennének a választások, akkor annak a Szocialista Párt lenne a győztese.

Míg az idei év elején még az emberek 40%-a várta az MSZP-t győztesnek és csak 22%-uk számított a Fidesz győzelmére, addig most, novemberben már 40% gondolja azt, hogy a Fidesz-MDF lesz a befutó és csak 30 százalék tekint úgy az MSZP-re, mint a várható győztesre.

Feljövőben az SZDSZ, csökken a MIÉP támogatottsága

Az SZDSZ most már lassan fél éve biztosan megkapaszkodott a parlamentbe való bejutási küszöb feletti sávban. A teljes népességen belül 5 százalékos lett a párt támogatottsága az előző havi 4 százalékkal szemben. A pártválasztók körében 8 százalékos, a biztosan szavazó pártválasztók között pedig 7 százalékos támogatottságot mértek, ami újabb 2 százalékpontos, illetve 1 százalékpontos gyarapodást jelent az SZDSZ támogatói táborában.

A MIÉP támogatottsága ellenben csökken a Gallup vizsgálatai szerint. November elején a pártot választóknak és a biztosan szavazó pártválasztóknak is csak 3 százaléka mondta azt, hogy ő a MIÉP listájára szavazna, ha most rendeznék a parlamenti választásokat.

A Munkáspárt és a Kisgazdapárt is jelentősen a Parlamentbe való bejutási küszöböt jelentő 5 százalékos támogatottság alatt van. Mindkét pártra a biztosan szavazó pártválasztóknak csak 2-2 százaléka szavazna, ha most rendeznék a választásokat. A teljes lakosság körében pedig csak 1-1 százalék a két említett párt támogatottsága. A Munkáspárt támogatottságának októberig tapasztalt átmeneti növekedése tehát egyelőre nem bizonyult tartós tendenciának.

A bizonytalanok

2001. november elején az emberek 12 százaléka tért ki a pártpreferencia kérdés megválaszolásától azzal, hogy biztosan nem menne el szavazni, ha választásokat most rendeznék. További 24 százaléka a megkérdezetteknek azonban nem a választásokon való részvételét zárta ki, csak azt mondta, hogy (még) nem tudja melyik pártot támogatná, ha választania kellene.

Összességében a teljes felnőtt lakosság 20 százaléka mondja azt, hogy valószínűleg el fog menni választani, ugyanakkor még nem tudja, vagy nem akarja megmondani, hogy melyik pártra szavazna. A választások végső kimenetelét nyilvánvalóan erősen befolyásolja majd, hogy a választópolgárok ezen 20 százaléka hogyan is fog majd dönteni.

Ajánlat:

Gallup