Elromlott az első két hannoveri villamos

Vágólapra másolva!
Lerobbant az első két hannoveri villamos. A BKV illetékese közölte, hogy a rossz felsővezeték kettétörte a villamos áramszedőjét.
Vágólapra másolva!

Lerobbant az első két hannoveri villamos. Az Ecseri úti megállóban tegnap délután két szerelvényt is elvontattak utasok nélkül. A megállóban majdnem félórát várakoztak az utasok. Drégely István, a BKV villamos- ágának illetékes vezetője közölte, hogy a villamos nem meghibásodott, hanem a rossz felsővezeték kettétörte az áramszedőjét. Tájékoztatása szerint a hannoveri típusokkal amúgy sokkal kevesebb a műszaki probléma, mint más járművekkel. Kedden reggel kilenc új hannoveri villamos áll forgalomba az 50-es vonalon. Januárig további tizenegyet állítanak pályára ugyanitt, így az eddigi 16 helyett 21 darab közlekedik majd a Határ út, Kispest és Pestlőrinc útvonalon.

A fővárosi önkormányzat idén döntött a 72 darab, átlagosan 25 éves, ám teljesen felújított jármű megvásárlásáról, amely korábban a hannoveri vásárvárosban teljesített szolgálatot. Idén 4 és fél milliárd forintot fizettek ki, 2,7 milliárdot pedig jövőre utalnak át.